Karitatív szeretnék lenni

rendhagyó, a blogcéllal dacoló bejegyzés

35 év műszaki területen eltöltött szakmai életem vége felé úgy alakult, hogy ismét keresni kellett a helyem, immár többedszer.

De ezt megszoktam már, az embernek ebben a világban az álmoskönyvek szerint életében 6-8 -szor szakmát, profilt kell váltania, ha életben akar maradni.

Ennek dacára azért kissé meglepődve, idegenkedve fogadtam a párom egyik kedves cégvezető barátnőjének empatikus (dicséret jár érte) megkeresését, aki látta tétova, útkereső állapotomat.

A cég éppen egy személyes kapcsolattartó futárt keresett, mert a posta lassú és sokszor megbízhatatlan.

Rövid vívódás után finoman a tenyerébe csaptam, úgysem csináltam még ilyent.
A feladat karitatív jellegű volt és az ezért felajánlott ellenszolgáltatás is ehhez illeszkedett.

Nem részletezem, de az évek során életem egyik legkellemesebb elfoglaltsága jött össze !

Az elfoglaltság heti/napi kórház látogatásokkal járt, villamosbérlettel és gyalog befutható volt. Daganatos betegek korszerű vizsgálatával összefüggő, vizsgálati kérőlap gyűjtést kellett végeznem.

Módom volt belelátni a magyar egészségügy pillanatnyi helyzetébe és egy magánvállalkozás működésébe ezen a nehéz terepen.

A feladat mélyen az addigi szakmai felkészültségem és gyakorlati tapasztalatom alatt volt, de szívesen csináltam, mert az alábbi előnyökkel járt:

• a sok gyaloglástól mindig fitten éreztem magam és fontolgattam, hogy benevezek a legszebb kelet-európai férfi felsőtest és vádli versenyre
• nem volt szükségem a szobabiciklire és fittness tanácsadó sem kellett
• beteges közösség utáni vonzódásom kielégítésre került, jó tömegkapcsolatokat építettem ki a 6 -os villamoson a közemberekkel és a BKV ellenőrökkel (sicc!)
• tavasszal hamiskás mosollyal fixíroztam a miniszoknyába és spagettipántba vetkőzött diáklányokat, akik tömött gurulós bőrönddel igyekeztek a fejpályaudvarok felé, hogy minél előbb Londonban mosogathassanak és így meggazdagodjanak. Ez egy ártalmatlan érdeklődés volt irányukban csupán, hiszen a témát illetően én már dugóhúzós zuhanórepülésbe kezdtem

De szerettem volna szakítani eddigi pazarló, hedonista életemmel és karitatív szerettem volna lenni, szerettem volna valami jót tenni embertársaimmal:

• mindig volt a zsebemben valami fémpénz, ami 30 perc alatt el is tűnt onnan, annyian kértek belőle forgalmas helyeken, ha volt, hát adtam
• egyszer egy újságot terjesztő megdöbbentett, az újság elfogadása nélkül odaadtam a maradék 150 Ft -om, ezt követően majdnem nekem támadt, hogy ő legalább 200 Ft -ra tart igényt
• és mindig belebotlottam abba az asszonyba a kórházak felé menet a Klinikáknál, aki "éhes vagyok" -ra hivatkozva kért az arra járóktól. Nem részletezem, hogy hogyan viselkedtek az emberek
• és elhaladtam az aluljárókban vattapaplanon alvó fedél nélküliek mellett, ahol az egyik nyughelyen 2 társul befogadott helyes kis kutya őrizte a fáradt, a zaklatott éjszakát átvészelő gazdi álmát. A kutyák érezhették, hogy jobb a helyzetük a gazdinál, mert sorstársukat sajnos még kutyába sem veszik egyesek
• és ahogy az állatokkal, kutyákkal bánnak ebben az országban ! Példát vehetnének a történetben szereplő fedél nélküliről, aki azt a keveset, amije van, azt is megosztotta a 2 hű társával ! RESPECT !

• ezeken a találkozásokon rögződött a korábbi tudatalatti gondolat: mindannyian emberek vagyunk, emberi sors járna mindenkinek
• és nem értettem: hogy nem lehet megoldani az éjszakai szállást (lopások miatt félnek odamenni) ebben a nagyvárosban ennyi új és kőgazdag cég, ember között
• mert nagyon könnyű ma utcára kerülni (elég egy viharos válás, váratlan munkanélküliség)
• minek a pénzt hajszolni egyeseknek, hiszen reggelire 5 virslinél ők sem tudnak többet megenni, akármennyi is a pénzük
• és a környezetszennyezés, a pénzhajszolási stressz miatt ők is hamarosan daganatosak lesznek, majd cipelhetem a vizsgálati kérőlapjukat
• a sok pénzt feleslegesen halmozó beteges gyűjtögetők ideje lejárt, nem lehet ekkora szakadást létrehozni a világban és a társadalmakban ember és ember között, mert váratlanul kitör majd a forró vulkánláva és akkor elsodor és feléget szegényt és gazdagot egyaránt, lehet majd kiönteni a gipszmintákat, mint Pompei -ben

Kezdek őszintén örülni, hogy az esztelen pénzhajhászás, a kapzsi pénzvilág nem tudott beszippantani, nem gyűrt le, 5 Ft -ért nem tapostam át senkin, mint most egyesek és szerencsére a stabil nyugdíjamon kívül szinte semmim sincs:

• távozásom után a gyerekeim nem vesznek össze semmin, nem lesz dívány fűrészelés, megmaradnak egymást segítő jó testvéreknek, ahogy eddig is
• minden este imádkoznak majd, hogy nehogy meghaljak, mert akkor intézkedni, szervezkedni kell és részt kell vállalniuk a távozási költségekből. Majd szólnak, hogy mikor van tartalék a családi kasszában, hogy akkorra időzítsem, ha tudom és ha sikerül, akkor egy parkban egy padon, hogy csak a kórházi pincébe kelljen eljönniük a fehér lepedővel
• megmondtam nekik, hogy addig tudok valamit adni, amíg élek, tehát ismét kelet felé fordulnak az előszobai bokharai perzsán, hogy minél tovább életben maradjak !
• csak a családtagok és barátok, ismerősök maradnak majd és néhány PIN kód és jelszó, azzal meg könnyű lesz boldogulni 😃😆😅.

(köszönettel S.Jucinak és a kedves kollegináknak)

De egy nagy RESPECT Katesz bácsinak is, aki kiszolgáltatott helyzetemben igazi barátként viselkedett és saját jövedelmének egy jó részét időlegesen átengedte nekem !