in memoriam
Hát
Édesapám, Pusztai Ferenc (Franci bácsi) a favagonból kiszabadult - már
valamilyen állással rendelkező - szülők által indult el 1923 -ban
világhódító útjára.
Pályafutása bizonyítja, hogy a legmostohább anyagi
körülmények közül is - istenáldotta tehetséggel és az ehhez párosuló
szorgalommal - ki lehet keveredni, mert a kitartó munka azért meghozza
gyümölcsét, csak ki kell tudni ezt várni.
A
Wikipedia bejegyzésben röviden van erről pár szó, sajnos egy korábbi
változatát, amit még én is szerkesztettem, lerövidítették, de ez nem túl
lényeges ma már.
Elég keveset sikerült ezekről megtudnom (vasárnapi
apuka gyereke lévén).
Tehát
elvégezve az oskolákat és a József Nádor végzős évfolyamával
elmenekülve, külhonban folytatta előretörésének előkészítését. Nem volt
azonban ez rózsaszirmokkal telehintve, látszott is az egyik térdénél a
bekapott repeszgránát okozta forradás, ami egy begyógyult heg volt,
nem okozott semmilyen mozgáskorlátozást.
Maga mögött hagyta a zsámbéki mozi újraindítását Misi bácsival, a geodézia világába ásta bele magát.
Voltak
persze kis kényszerű kitérők is, az 50 -es évek pajkos világában egy
kis plusz kereset reményében néhány kollégájával "GMK" -ban (😊)
megtervezték egy vidéki kistelepülés közvilágítási rendszerét és az érte
neki jutó, mintegy 30-40.000 Ft -ot (50 -es évek !) szerette volna
boldogan elkölteni.
Néhány kedves honfitársa ezt megirigyelte tőle és
feljelentették - így ha jól emlékszem a családi titkos kofferben
talált, Anci néninek (Édesanyámnak) írt leveléből - 6 hónapot vizsgálati
fogságban töltött egy kies műintézményben.
Erről nekem sohasem beszélt,
csak egyszer, már nyugdíjas korában kérdeztem rá, mert a kíváncsi
gyerekek mindig rákérdeznek a titkos családi ügyekre.
Gyuri bácsi is mesélt (a blog indítása előtt), hogy ő is volt hasonló helyzetben egykor.
És itt megállanék egy pillanatra, mert egy nagyon fontos üzenetem lenne a ratkós nemzedéktársaimnak:
Gyerekek !
Nénik és bácsik !
Azonnal
valljatok be a gyerekeiteknek mindent, ne hozzátok őket halálotok után
kellemetlen helyzetbe, törjétek fel az 50 -es években szüleinkbe
beleerőszakolt titkolódzási dresszkódot !
Nehogy
a Ti gyerekeitek is egy feltört gurulós bőröndből értesüljenek, hogy
fiatal korotokban gyakran incselkedtetek a fizika szertárban az igazgató
nénivel/bácsival és emiatt Nagyfán, vagy Tökölön voltatok hosszabb
víkenden !
Franci bácsi a komoly dolgok mellett szintén játékos (homo ludas 😀) ember volt.
Lakására
a találmányának katonai vonatkozásai miatt sok piros pizsamacsíkos
szovjet tábornok járt, végigcsörgetve a lépcsőn fel- és lefelé a
trombitarézzel bevont, csilingelő mellkas kitüntetéseiket.
Különösen a
"Hős Szovjet Anya" kitüntetésük csörgött nagyot a Pasaréti úti társasház
lépcsőházában.
Na
akkor aztán folyt ott a vodka rendesen ! Apám később nevetve elmesélte,
hogy ő a moszkvai látogatásai során megedződött, amikor vizespohárral
kellett üríteni a vodkás tósztok alatt. Említette, hogy úgy vértezte fel
magát, hogy előtte kereskedelmi mennyiségű savanyúságot tömött magába
és ha már érezte a szédülés előszelét, akkor egy óvatlan pillanatban a
földlabdás pálmafák tartójába öntötte a vizespohár tartalmát.
Nem is értették később a vendéglátók, hogy miért kell utána nem sokkal cserélgetni a kiégett növényeket !
Franci
bácsi külön sportot csinált abból, hogy amikor vasárnapi apukaként este autójával hazavitt, előtte mindig feltankolt kedvenc
Kőbányai -jából (azért a Gösser -t is megtűrte), mert nagy hazafi volt.
Hogy
igaz volt-e, vagy csak lódított, azt nem tudom, de mondta, hogy
többször megfúvatták vele a régi típusú szondát és elmagyarázta (mert ez
az apák kötelessége), hogy hogyan kell vöröslő fejjel ügyesen
melléfújni és bamba képet vágni.
Ha igaz, akkor egyszer nem sikerült a
mutatványa, lefülelték, de mivel a MOM geodézia részlege hadiüzem szintű
volt, gyorsan, egy közeli telefonfülkéből gyorsan riasztotta a vezérigazgatót. Rövidesen egy járőrkocsi érkezett és az igazoltató rendőrt visszavitték a bázisra. Apám szalonspiccesen még utánuk szólt:
"köszönöm, hogy vigyáztak az autómra, amíg telefonáltam !"
Na ehhez már
tényleg pofa kellett, de neki volt, ha szükségét érezte !
De
az egy másik világ volt, bár nem sűrűn járt a május 1. -i, a rendszert
támogató felvonulásokra, azért vigyáztak rá, mint az arany Doxa -ra.
Játékosságát bizonyította, hogy amikor megjelent nálunk is a TT-Zeuke
12 mm -es nyomtávú modell vasútja, akkor vett egy kezdőkészletet és azt
egyre csak fejlesztette.
A
hidegháború kellős közepén leállította a MOM kísérleti üzemét, mert egy
billenőkapcsolós irányító pult kellett neki, amivel a váltókat és a
vagon szétkapcsolókat irányítottuk.
Azt mondtam, hogy irányítottuk, mert
névleg nekem vette a vasutat, de nem vihettem el tőle, mert ő tudta, hogy a
villanyvonat és a női mell között semmilyen különbség sincs: mindkettőt a
gyermekeknek találták ki, mégis a felnőttek játszanak vele.
Néha tapasztaltam, hogy a kollégái szerették és tisztelték, mert jó
társasági ember volt, kisugárzással rendelkezett, de voltak mások előtt
korlátozottan igénybe vehető részei az életének.
Pl. nem véletlen, hogy
életében három autója volt, TRIUMPH, TOYOTA és NISSAN, de mindegyik 2 ajtós volt, nehogy csak úgy bevágódjon valaki a háta mögé.
Ahogy
már korábban mondtam, Franci bácsi szakmai tevékenységéről mi a
gyerekei keveset tudtunk, sok részlet később állt össze, ahogy időnként
felelevenítettük a múltat.
Eljutottak hozzánk ezekből legendának tűnő, de nagy valószínűséggel valóságtartalommal is bíró részletek.
Mesélik a nagy találmányáról, a Gi-B11 -ről, hogy:
- a műszerből 11 db. -ot értékesítettek a világban (a 80 - as évek vége felé a piaci ára 11.000.000,- Ft volt !)
- egy
állítólag - miután körbehajóztatták vele a világot stróman kereskedők -
feltűnt Irakban egy xx méteres ágyú irányzó műszereként, amely a
Földközi tenger partjait fenyegette
- egy
nyugatnémet nemzetközi kiállításról - amelyen a MOM pavilonban volt
kiállítva - a magyar szakmai delegáció hazatérése után a Gi-B11 -es
kiállított műszer már nem tért haza. A megbízott német szállítmányozó
bejelentette, hogy véletlenül elveszítette a zöld, bordó posztóval
bélelt ládát a műszerrel együtt. A furcsa az volt, hogy szó nélkül
kifizették a piaci árat kártérítésként. Aztán egyszer Franci bácsi
látogatást tett a német hadsereg egyik kiképzőbázisán, s amíg a
vendéglátókkal enyelgett németül, a folyosón véletlenül belebotlott a
zöld MOM -os emblémájú üres ládába, térdre esett, de a német tábornokok felsegítették és leporolták. Tapintatosan nem tett
megjegyzéseket, csak itthon, az akkor kötelező jelentésben említette az esetet