rendhagyó, a blogcéllal dacoló bejegyzés
35 év műszaki területen eltöltött szakmai életem vége felé úgy alakult, hogy ismét keresni kellett a helyem, immár többedszer.
De ezt megszoktam már, az embernek
ebben a világban az álmoskönyvek szerint életében 6-8 -szor szakmát, profilt
kell váltania, ha életben akar maradni.
Ennek dacára azért kissé meglepődve, idegenkedve
fogadtam a párom egyik kedves cégvezető barátnőjének empatikus (dicséret jár
érte) megkeresését, aki látta tétova, útkereső állapotomat.
A cég éppen egy személyes
kapcsolattartó futárt keresett, mert a posta lassú és sokszor megbízhatatlan.
Rövid vívódás után finoman a tenyerébe
csaptam, úgysem csináltam még ilyent.
A feladat karitatív jellegű volt és az ezért felajánlott ellenszolgáltatás is ehhez illeszkedett.
A feladat karitatív jellegű volt és az ezért felajánlott ellenszolgáltatás is ehhez illeszkedett.
Nem részletezem, de az évek során
életem egyik legkellemesebb elfoglaltsága jött össze !
Az elfoglaltság heti/napi kórház
látogatásokkal járt, villamosbérlettel és gyalog befutható volt. Daganatos
betegek korszerű vizsgálatával összefüggő, vizsgálati kérőlap gyűjtést kellett
végeznem.
Módom volt belelátni a magyar egészségügy
pillanatnyi helyzetébe és egy magánvállalkozás működésébe ezen a nehéz terepen.
A feladat mélyen az addigi szakmai
felkészültségem és gyakorlati tapasztalatom alatt volt, de szívesen csináltam,
mert az alábbi előnyökkel járt:
- a sok gyaloglástól mindig fitten éreztem magam és fontolgattam, hogy benevezek a legszebb kelet-európai férfi felsőtest és vádli versenyre
- nem volt szükségem a szobabiciklire és fittness tanácsadó sem kellett
- beteges közösség utáni vonzódásom kielégítésre került, jó tömegkapcsolatokat építettem ki a 6 -os villamoson a közemberekkel és a BKV ellenőrökkel (sicc!)
- tavasszal hamiskás mosollyal fixíroztam a miniszoknyába és spagettipántba vetkőzött diáklányokat, akik tömött gurulós bőrönddel igyekeztek a fejpályaudvarok felé, hogy minél előbb Londonban mosogathassanak és így meggazdagodjanak. Ez egy ártalmatlan érdeklődés volt irányukban csupán, hiszen a témát illetően én már dugóhúzós zuhanórepülésbe kezdtem
De szerettem volna szakítani eddigi
pazarló, hedonista életemmel és karitatív szerettem volna lenni, szerettem
volna valami jót tenni embertársaimmal:
- mindig volt a zsebemben valami fémpénz, ami 30 perc alatt el is tűnt onnan, annyian kértek belőle forgalmas helyeken, ha volt, hát adtam
- egyszer egy újságot terjesztő megdöbbentett, az újság elfogadása nélkül odaadtam a maradék 150 Ft -om, ezt követően majdnem nekem támadt, hogy ő legalább 200 Ft -ra tart igényt
- és mindig belebotlottam abba az asszonyba a kórházak felé menet a Klinikáknál, aki "éhes vagyok" -ra hivatkozva kért az arra járóktól. Nem részletezem, hogy hogyan viselkedtek az emberek
- és elhaladtam az aluljárókban vattapaplanon alvó fedél nélküliek mellett, ahol az egyik nyughelyen 2 társul befogadott helyes kis kutya őrizte a fáradt, a zaklatott éjszakát átvészelő gazdi álmát. A kutyák érezhették, hogy jobb a helyzetük a gazdinál, mert sorstársukat sajnos még kutyába sem veszik egyesek
- és ahogy az állatokkal, kutyákkal bánnak ebben az országban ! Példát vehetnének a történetben szereplő fedél nélküliről, aki azt a keveset, amije van, azt is megosztotta a 2 hű társával ! RESPECT !
- ezeken a találkozásokon rögződött a korábbi tudatalatti gondolat: mindannyian emberek vagyunk, emberi sors járna mindenkinek
- és nem értettem: hogy nem lehet megoldani az éjszakai szállást (lopások miatt félnek odamenni) ebben a nagyvárosban ennyi új és kőgazdag cég, ember között
- mert nagyon könnyű ma utcára kerülni (elég egy viharos válás, váratlan munkanélküliség)
- minek a pénzt hajszolni egyeseknek, hiszen reggelire 5 virslinél ők sem tudnak többet megenni, akármennyi is a pénzük
- és a környezetszennyezés, a pénzhajszolási stressz miatt ők is hamarosan daganatosak lesznek, majd cipelhetem a vizsgálati kérőlapjukat
- a sok pénzt feleslegesen halmozó beteges gyűjtögetők ideje lejárt, nem lehet ekkora szakadást létrehozni a világban és a társadalmakban ember és ember között, mert váratlanul kitör majd a forró vulkánláva és akkor elsodor és feléget szegényt és gazdagot egyaránt, lehet majd kiönteni a gipszmintákat, mint Pompei -ben
- távozásom után a gyerekeim nem vesznek össze semmin, nem lesz dívány fűrészelés, megmaradnak egymást segítő jó testvéreknek, ahogy eddig is
- minden este imádkoznak majd, hogy nehogy meghaljak, mert akkor intézkedni, szervezkedni kell és részt kell vállalniuk a távozási költségekből. Majd szólnak, hogy mikor van tartalék a családi kasszában, hogy akkorra időzítsem, ha tudom és ha sikerül, akkor egy parkban egy padon, hogy csak a kórházi pincébe kelljen eljönniük a fehér lepedővel
- megmondtam nekik, hogy addig tudok valamit adni, amíg élek, tehát ismét kelet felé fordulnak az előszobai bokharai perzsán, hogy minél tovább életben maradjak !
- csak a családtagok és barátok, ismerősök maradnak majd és néhány PIN kód és jelszó, azzal meg könnyű lesz boldogulni 😃😆😅.
De egy nagy RESPECT Katesz bácsinak is, aki kiszolgáltatott helyzetemben igazi barátként viselkedett és saját jövedelmének egy jó részét időlegesen átengedte nekem !
Hoppá, ahogy még egyszer átolvastam a bejegyzésemet, rájöttem, hogy egy mini végrendeletet sikerült idekanyarítanom.
VálaszTörlésFriss nyugdíjasok !
Figyelem !
Nem szabad ügyvédhez menni, nem kell bestiálisan nagy tiszteletdíjat fizetni.
Blogoljatok és ott rejtsétek el, Dr. Google ingyen megőrzi.
Gabi bácsi gratulálok, ezzel az írással viszed a pálmát!
VálaszTörlés