2017-06-26

Laci bácsi a karmával rendelkező I. rész

a már 9x reinkarnálódott NagyMester

Mint már mondtam, a MOM-Family (rémrendescsalád) mágusa Laci bácsi volt.
Gyerekkorában nem ütött el a többi kispajtásától, de egy idő után spirituális röppályára tért át.


Nyugdíjas

Laci bácsi nagy szerelme a történelem volt, abból készült egyetemre, de az akkori viszonyok között nem tudott elég pontszámot összegyűjteni, mert polgári családból származott és nem járt ezért +pont.
Pedig velem ellentétben ő nem volt értelmiségi szülők paraszt gyereke. 😂 


De a szerelem megmaradt, rengeteg szép könyvet, atlaszt halmozott fel (pl. bőrkötéses National Geografic sorozat) és a tárgyi tudása is nagy volt. De hát az a rongyos anyagi lét, a Franci bácsi hatására a MOM MEO -ban kötött ki és ott ismerkedett meg Zsuzsa nénivel is.
Laci bácsi amellett, hogy első látásra végtelenül cinikusnak tűnt - sok jó fogást ellestem tőle -, amellett ragyogó humorérzéke volt és rengeteget hülyéskedtünk (többnyire mások rovására 😂).

A vele való kapcsolatom legfontosabb momentumai:
  • mivel 9 évvel volt idősebb nálam, sokáig egy kicsit apa helyett apa volt a szememben. Már felnőtt koromban is, amikor nehéz döntési helyzetben voltam, akkor is sokszor tettem fel a kérdést: "vajon most a Laci bácsi hogyan cselekedne ?". Azután vagy követtem a sejthető mintát, vagy sem, de mindig elgondolkodtam ezen
  • fiatal gyerekként persze nagy volt a korkülönbség, ők már a Gyuri bácsival az 56 -os orosz T55 -ötösökön ugráltak, amikor én még gumibugyiban ettem a pincében a főtt krumplit. Szegény Anci néni, majd infarktust kapott, amikor megtudta, hogy a két csirkefogó bátyám egy eldobott pisztolyt is megkaparintott 
De a MOM MEO után volt még kitérő a Bosnyák téri geodéziai cégnél, majd onnan Franci bácsi segítségével 3 éves családos UNESCO Nigéria, ahol Auchi város vörös salakföldjén több kollégájával egy főiskolát alapítottak angol tananyag licensz alapján.
A családdal ment Zsuzsa néni és a kislány Andi néni is, akit Zsuzsa néni tanított magyarul, hogy a kieső magyar általános iskolát valahogy pótolják, majd ott Andi néni anyanyelven tanult meg angolul, ami nagy segítségére volt az ipari ingatlanforgalmazással foglalkozó világcég mao.-i részlegénél (Laci bácsi keményen irányított, amíg Andi néni hagyta) elért jelenlegi "együttműködő partner" szintű igazgatói pozíciójához.
Persze Auchi -ban meg kellett küzdeni a helyi nigériai viszonyokkal:
  • bérelt autójukat az érkezéskor a repülőtérről lopták el
  • a házban a klíma miatt kígyóktól kellett tartani, nyírni kellett a ház körül kellő távolságig a füvet
  • és a forralt víz szükségessége
  • és egyéb nyalánkságok
És a kulturált úriemberként viselkedni akaró Laci bácsi idejekorán képet kaphatott egy gazdag olajkincsben fürdő, elvileg dúsgazdag afrikai országban uralkodó mérhetetlen korrupcióról és ennek hosszútávon pusztító hatásáról is.
Ezek előtanulmányok voltak, ma otthon érezné magát itt ....
És ahogy onnan - keresményét egy BMW -be fektetve, azt hazavezetve - több, tigrismintás fém bőrönddel, stb. megérkezett, egyből a BME Geodézia Intézet laborjában helyezkedett el.
Itt is segített Franci bácsi, aki a tanszékvezetővel jó szakmai és emberi kapcsolatban volt.
De a családi múltbéli események nem maradtak nyomtalanul a Laci bácsiban sem, Franci bácsit végig távolságtartással kezelte, megvolt róla az emberi véleménye, amit nekem, mint a kisöccsének, sokszor kirészletezett. Mivel Franci bácsi engem, mint a legkisebb Pusztai -t másként kezelt, ezért sokszor beszorultam az apám és a példakép bátyám közé.

Hát mit mondjak, nem volt egy kellemes helyzet !

1 megjegyzés:

  1. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy: "apa csak egy van".
    Két apával kínlódni veszélyes vállalkozás, tudathasadáshoz vezethet !

    VálaszTörlés

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei