in memoriam
Pusztai Ferenc
(1923-1999)
Kossuth-Díj (1963)
okl. gépészmérnök, geodéziai főkonstruktőr
Magyar Optikai Művek
"ÁLMOK ÁLMODÓI"
"Világra szóló magyarok", Millenáris kiállítás, 2002
Egy a 300 legnagyobb magyar műszaki közül
Wikipedia - Pusztai Ferenc
65 éven túl az ember már nem titkolódzhat, visszafelé is kell tekintenie és számot kell vetnie:
- honnan jött
- mit kapott örökségül, útravalóul
- mit végzett és mit fog majd hátrahagyni
A "mit fog majd hátrahagyni" már korábban tisztázásra került: néhány PIN kód és jelszó.
Hát most egy részlet a múltból jelentős torzítások nélkül (80-90% igazság, a többi az olvashatóságot segítő írói habosítás), hiszen Gyuri bácsival úgy döntöttünk, hogy elmélkedünk viszontagságainkról.
Mint egy másik bejegyzésben már említettem, értelmiségi szülők paraszt gyereke vagyok ! 😁
Szüleim korán elváltak, sok tény, történet csak később állt össze, ahogy testvéreimmel beszélgettünk. Vasárnapi apuka gyereke voltam ennek minden kellemetlen hatását megtapasztalva.
De kezdjük az elején:
- apai nagyszüleim Máramarosszigeten voltak állami alkalmazottak, közszolgák voltak. Onnan - mivel az I. Világháború után nem voltak hajlandók felesküdni a román királyra - egy teljes vagyonelkobzás után a józsefvárosi pályaudvaron egy favagonban találták magukat. Apám Wikipedia -s cikkénél ez már nem fért bele, ott csak azt írták, hogy a szülők fizikai munkások voltak, mert ide tudták kiverekedni magukat a máramarosi közszolga múlt után a favagonból. Egy Csatárka úti közös udvaros földszintes lakást tudtak szerezni maguknak, oda is sokat jártam, ott vett Franci bácsi először egy kokomlistán lévő Capitaly társasjátékot nekem (azazhogy magának), amit aztán itthon a Gazdálkodj Okosan -nal váltottak ki és lehetett NDK -s variabútorra, mosógépre és porszívóra gyűjteni 😁
- anyai nagyszüleim (Misi bácsi + ügyeletes felesége) Zsámbék festői dombjai között éltek. Nagyapám nagy zsámbéki lokálpatrióta volt, övé volt a mozi és emellett gyümölcs, méz és borkereskedéssel foglalkozott, szállította az árut Ausztriába akkori kis pickup teherautójával. A mozit először a felszabadító csapatok vitték magukkal, hogy lövöldözés közben ne unatkozzanak. Majd apámmal újraindították és nem sokkal ezután "önként beadták" az 1948 -as közösbe. Tehát itt filmszakadás következett be. 😓
- gyerekkoromban sokat jártam Zsámbékra a Széna téri busz pályaudvarról segíteni a szüretelésben - a 2400 nöles telekből hátul lehasított 400 nöles szőlőből mindig kijött vagy 8-10 hliter bor - és az őszibarackok lyukas furnérsablonban való nagyság szerinti osztályozásában
- anyai nagyapám (Misi bácsi) nagyon kötődött ehhez a házhoz (az említett események miatt is), nem is akart felköltözni Pestre, amikor már nem bírt vele, "a fáim alatt akarok meghalni" mondta sokszor. Akkor még nem értettem, de most már elfogadom. Mint már máshol írtam, én is egy parkban, egy padon (nem is akarom hallani a mentő süvöltését), amikor utolsó blogbejegyzésem írásának végén kiesik a tablet a kezemből. Már csak ezért sem fogom hallani, mert egy nemrég végzett hallásvizsgálatnál a bal fülem a magas hangokat már egy kicsit szűri, reggel, amikor az ügyészi stílusú sales kipattan az ágyból és elkezdi sorolni az aznapi feladataimat. Mindig ezt a fülemet fordítom felé és ellenőrzöm az okosom naptárát, hogy stimmelnek-e a korábban beírtak. Az ügyészi stílusú sales a ház hangos naptára, nem is kapcsolom be az iOS Siri -t, mert annál gyorsabb és hangosabb is. 😁😁😁
- Édesanyám, Anci néni, életét alapvetően az befolyásolta, hogy a jómódú zsámbéki helyi elitből kiszabadulva színésznő szeretett volna lenni, szini iskolába is járt a Somogyvári Rudival egy osztályba. Érzékeny lelkű, művészlélek révén nagyon megviselte, hogy a zord Misi bácsi hazarendelte, mert kellett szüretelni, barackot szedni. Ez sajnos az ő pókháló finomságú, a szúnyogszárny zümmögésének zajára is megrezdülő lelke nem bírta, plusz a 3 fiúgyerek egyedül való felnevelése is mély nyomokat hagyott benne, idősebb korában sokszor kellett a Jánosba járnom hozzá.
- ha 2-3 évente akarata ellenére legyűrte az istencsapása rossz kedélyállapota, mindig elkísértem és amikor becsukódott mögötte a kívülgombos kórterem ajtaja, siettem haza, mert tudtam, hogy ott rövidesen jön az akkori legkorszerűbb szovjet mintájú kezelési mód: az elektrosokk. Hajdani egyetemi barátaim, közvetlen családom, talán utólag elnézik, hogy sokszor furcsán bántam velük. Anci néni útja végén súlyos tüdőgyulladást követően távozott
Édesanyám, RESPECT Neked is !
Annyi azért még ide tartozik, hogy a MOM beleégett a szűkebb-tágabb családba, vagy mi égtünk bele a gyárba nem tudom, de MOM dolgozók voltak:
- Franci bácsi gyári dinasztia alapító
- 3. felesége Erzsi néni
- nagyobbik bátyám Laci bácsi
- annak felesége Zsuzsa néni
- unokatestvérem Béci bácsi
- az ő édesapja, Béla bácsi is javítgatott MOM műszereket, mivel a II. Világháború után, mint igazolt, volt hortysta százados leszállt Irredenta nevű lováról és műszerészként kellett elhelyezkednie
- én is tevékenykedtem ott 2 nyári termelési gyakorlaton, de azt a gyár hamar túlélte 😁
Ahogy fiam, Geri bácsi is mondta egyszer találóan: "mi vagyunk a MOM-Family". Akárcsak a "Rém rendes család".
És a gyár mágnesként vonzotta a családot: Anci néni és a 3 fiú a Németvölgyi útról először a Hertelendi -be, majd később a Brassai Sámuel utcába költözött.
A Dolgos utcai hátsó kisszoba ablaka az utca másik oldalán lévő MOM egyik üzemére nézett, sokáig hallgattuk a ventilátorok kellemes, álomba ringató zümmögését és úgy beleszerettünk, hogy amikor a falrontó golyó letarolta az egész MOM -ot - hogy helyét átvegye a MOM Park és a Paulaner söröző -, akkor riadtan szaladtunk az utcára valami combos kis fehér zajért.
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.