Őfelsége I. Misi bácsi udvari bolondja(i) voltam(tunk) I. rész

Magyar népmese

Őfelsége I. Misi bácsi csendes, szerény uralkodó volt, a nép szerette, tisztelte.

Nem volt hivalkodó, minden reggel pirkadat után bement a palota tróntermébe és az ablakokat kinyitva kiszellőztette az állott palotaszagot.

Ha téli idő és nagy hó volt, akkor körbelapátolta - a még alvó szolgák helyett is - a palota környékét, hogy lássák, ő is a nép közül jött és nem húzatott karóba ezért a henyélésért senkit. A trónterem csendjében nekilátott az előző napi, lovas futárral beérkezett pergamenek átolvasásába és elkezdte aznapi királyi rendeleteinek megírását korszerű mártogatós libatoll pennájával. Íródeákot, kódexmásolókat sohasem alkalmazott, pacát sohasem ejtett.

A rendeletek megfogalmazása, nyelvezete tiszta vonalvezetésű volt, meglátszott, hogy I. Misi bácsi korábban kobzos dalnok volt, ott figyelni kellett, hogy az ivó közönsége megértse a dallamot és a strófák szövegét is.

Akkoriban elég volt egy félreérthető utalás a mindenkori várúrra, vagy rablóvezérre nézve és már jöttek is a zsoldos martalócok, lehetett újraépíteni a kármentőt.
Őfelsége I. Misi bácsi gyakran kisétált a palotából, hogy megnézze "használt-e a megöntözés, a pártos honfi vér ?" 😂.
Ilyenkor csak ritkán vette igénybe a palotához rendszeresített hatlovas díszfogatot Laci kocsissal, hanem saját kordélyán porzott el, hogy a szomszéd uralkodókkal egyeztesse az legújabb kivetendő tizedet. De előtte a "Szerbusz Nép !" felkiáltással üdvözölte a kapu elé, az ő köszöntésére összesereglett pórnépet (term.tech: flashmob, villámcsődület), akik "Szerbusz Misi Király !" kórussal feleltek.