2020-07-06

Felfelé a katonai ranglétrán

előfelvételisek a páncélosoknál

(ez most nem a szokásos katona sztorik posztja)

Korábban az egyetem megkezdése előtt 11 hónapot kellett az előfelvételiseknek szolgálni, erre a kalocsai páncélos garnizon jó lehetőséget biztosított.
Gábor lenyíratta a szabványos formára (4 cm -es hosszúság) a haját és Gyurikával együtt (itt Gyuri bácsi, lásd. a blog leírását) gyülekezett a Józsefvárosi pályaudvaron.
Csak később tudatosodott benne, hogy az 1920 -as évek elején apai nagyszülei is ide érkeztek Máramarossziget -ről és itt töltöttek el néhány évet egy favagonban (bocipullmann).
De erről a Franci bácsiról írt posztjában már beszámolt.

A dobkályha fűtésű kisvasút röpítette Kalocsára és társaival este megérkezvén, felsorakoztak a fogadóbizottság előtt a 4. században.
Gábort a "barátságos" fogadáskor egyből lehülyézték, mert az akkori szokások szerint belenéztek a mozgalmi tagkönyvébe és döbbenten tapasztalták, hogy a legutolsó évre beragasztott tagsági bélyegeit rossz oszlopba ragasztotta be.
De Gábor ekkor már tudta, hogy:
  1. Sas nem kapkod legyek után
  2. A rend csak az egyszerű emberek vágyálma, a zseni azonnal átlátja a káoszt
A fogadó bizottság viszont nem látta át, kapkodtak a legyek után.
Viszont a katonakönyve rendben volt és a dögcédulát is rendesen prégelték a fémlapba.
 
Nyugdíjas


Gábor fegyelmezett fiatal volt, Anci néni rendre szoktatta.
Így hamar felismerte a helyzetet - ez most nem a cinikus, pikírt beszólogatások helyszíne - és rendesen viselkedett, alakizgatott, verte a vigyázzmeneteket, fordult jobbra és balra.
A századhoz 3 db. 3x8 -as kiképző is tartozott, akiknek az IQ -ja nem érte el a 80 -at sem, de kihasználták, hogy hatalmuk van a "tudósok" felett (így nevezték a bevonult egyetemistákat).
A visszafogott magatartás meghozta eredményét, 1 hónap után néhány felvételist elkülönítettek és belőlük lettek a harckocsi parancsnokok, kinevezték őket őrvezetőnek.
Gábor később is élen járt.

Nyugdíjas

Lehetett felvarrni a "burgonyavirágot", azaz az első csillagot az egyenruhákra.
A kinevezés után rengeteg esemény következett (a rang kötelez):
  • lehetett elől futni a reggeli testnevelési foglalkozásokon az udvaron
  • a száraz (harckocsi nélküli) terepgyakorlatokon vezetni a harckocsi személyzetet (vezető, irányzó, töltő)
  • normaidő alatt utolsóként beugrani a toronyba és lecsukni a toronyt lezáró nyílást
  • kiadni a tűzparancsot lövészeteken, irányítani a kilőtt rézhüvelyek pucolását a lövészetek végén
  • kezelni a rádió adót
  • tartani a fegyelmet a rajon belül a katona szekrényekben lévő ruházat rendben való tárolásához, a szabályos ágy bevetésnél
  • őrparancsnokot adni belső és külső őrségeknél. Ez sok feszültséget is okozott, amikor a renitens előfelvételis társak hanyagságait kellett eltussolni kifelé
  • stb.
És ez így ment 10 hónapon át, végül Gábor őrmesterként szerelt le.


Nyugdíjas

Gabi bácsi csak a legutóbbi időkben tapasztalta meg, hogy milyen, amikor egy nő is katonai szolgálatba lép (sales főtörzs):
  • állandóan a külső körletben kell dolgoznia (kert rendben tartása)
  • konyhaszolgálat vendégek fogadása előtt különösen (zöldség, krumpli pucolás, terítés)
  • hétvégén szárnysegéd szolgálat (kávé ágyba vitele, női ruhák vasalása)
  • csírátlanított kaszárnya rend otthon, hajszál nem lehet a földön, állandó porszívózás (pfújj), ágytakarók állandó kisimítása, függöny és ablakmosás évente többször
De emelt fővel viseli megaláztatásait és ezt a katonai szolgálatának köszönheti.

Éljen az egykori Magyar Néphadsereg !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei