2017-08-05

Laci bácsi a karmával rendelkező, már 9x reinkarnálódott NagyMester III. rész

a NagyMester, lehet nevetni

Ebben a részben néhány jellemző és sok esetben mulatságos esemény megemlítése annak illusztrálására, hogy vannak, voltak emberek, akik nem hajoltak meg bálványok előtt.
Emberek maradtak minden körülmények között, nem hagyták magukat beszippantani talmi csillogású kordivatoktól, az értékeket keresték és tisztelték minden esetben.
Laci bácsi a megszerzett budaörsi ház hegyoldalba nyúló telekhatárát sajátosan értelmezte, addig vitte fel a hátsó kerítését, amíg el nem érte a kirándulók gyalogösvényét.
Szerencsére ez valami egyházi terület volt és az istenszolgák nem nagyon ellenőrizték az intrúdereket.
Azzal nyugtatgatták magukat, hogy: "az Isten adta, Laci bácsi elvette, Ámen !"

Az elején nagy tervei voltak a ház kibővítésére és cseréptetőssé alakítására, de Andi néni (az egyetlen leánygyermek) korai kiröppenése a kartonpapírból gondosan összeragasztott ház makettjét a kukába juttatta. 
Rendületlenül folytatta küzdelmét (haláláig nem tudott egyértelműen felülkerekedni felette) a házzal, mivel fiatal korában egy kőműves mellett dolgozott nyaranta segédmunkásként, így értékes manuáléra tett szert ekkor ezen szakterületen. Maga vakolt, klinkertéglázott, szerelt, festett, szigetelt ablakbetéteket cserélt, stb.
Időnként egy korsó sör mellett dicsekedett aktuális haditetteivel.
De, ahogy az előző részben már említettem, sokszor segítettem neki, már csak azért is, mert ilyenkor vagy a szomszédos kocsmából hozott finom fröccsbort szopogattuk, vagy Heineken -nel várt a német tisztasági törvényeket betartva.

Nyugdíjas

Néhány "referencia munkánk":
  • egyszer, amikor az állandóan átázó lapos tető salakját távolítottuk el, még a Geri bácsit (első és egyben utolsószülött fiam) is magammal vittem a porzó salak letolásához. Köpködött szegény rendesen !
Nyugdíjas
  •  de a lapos tető profi ágyazással, műanyagsejtes szigeteléssel, felvezetett kerti kifolyóval, befüvesítve, a nem használt füstös kémény tetején grillező hellyel, végül mégis elkészült, bár sohasem használta
  • Csak a többmilliós, lófejekkel telehintett ballusztrád kerítés nem került soha a helyére, mert kellett a pénz Andi néni lakására. Úgyhogy vigyázni kellett a széleken, nehogy lebucskázzunk a piától jól benyomva !
  • de részt vettem a ház melletti fedett kocsibeálló kialakításánál is (sziklába kellett csákánnyal utat vágni), azaz üveges sörrel a kezemben néztem, ahogy Laci bácsi izzadtra csákányozza magát. Ez csúnya volt tőlem, de a sör jólesett !
De a legnagyobb sztori az volt, amikor a tükörrel ellenőrzötten, a maga forrasztotta réz központi fűtés rendszer őszi nyomáspróbájára mentünk ki a sales -sel és Panni nénivel.
A nyomáspróbán Laci bácsi réz forrasztási készsége csaknem hibátlannak bizonyult, kivéve a konyha egyik szegleténél fedeztünk fel folyást a plafon alatt húzódó vezetéken. Ennek örömére Laci bácsi azt mondta, hogy ezt majd ő már rendezni tudja, még összeszedi a sarokban összegyűlt víztócsát, majd irány a szomszédos kocsma finom sertéspörköltje !

Mi már ellazultan figyeltük, hogy a Laci bácsi a bobmerlivel akkurátusan szedi fel a vizet és csavarja a vödörbe.
Csak akkor lettünk kissé nyugtalanok, amikor a kb. 2 liternyi vizet már 5 perce terelgette ki a sarokból és nem látszott a vége.
De Laci bácsi rájött a dolog nyitjára, nagy teremtettézések között fedezte fel, hogy a felmosóvödör alja repedt volt és a LIFO elv alapján a víz amit fent belecsavart, az alján mindjárt ki is folyt !
Nagy röhögés lett a vége.

1 megjegyzés:

  1. Laci bácsi eltávoztával a budaőrsi ingatlan eladásra kerül, az új tulaj földig rombolta.
    Ma már egy új épület van a helyén.
    Így múlik el a világ dicsősége !

    VálaszTörlés

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei