2023-05-17

Az OKJ vizsga követelmény rendszere, vizsgák

hát nem volt egy babazsúr !
 
Vegyük csak át még egyszer:
 

Követelmények
Megjegyzés: a sorkizárt írás különösen ronda egyes esetekben, nagy szóközöket hagy

Csak röviden:
  •  tehát a szombati video konferenciák keretében folytak az előadások, műszaki, jogi és értékbecslési témakörökben, amelyek mindegyike egy jelentős témakör volt
  • a műszaki rész még könnyen ment a Gabi bácsinak, hiszen egykoron házat épített, volt fogalma tégláról, malterről, betonról, stb.
  • az elején le kellett jelenteni a kiválasztot ingatlant, ez a Bucka utcai családi ház lett, hiszen ennek történetét, környezetét, az évek során elvégzett fejlesztéseket jól ismerte

Szakdolgozat

  • mivel nem volt tulajdonos, tehát az értékbecslést független pozícióból nézhette, erről a függyetlenségről nyilatkoznia is kellett a szakdolgozat végén
  • a 3 fenti témakörből a legnehezebb a jogi rész volt, az értékbecslési részt még szerette is
  • a szakdolgozatot akkor kellett beadni, amikor az értékbecslésből még 2 előadás a beadást követően is volt
  • ennek az lett az eredménye, hogy az utolsó napi előadáson még olyan dolgok hangzottak el, ami miatt du. 4 -kor rájött, hogy a dolgozatban lévő számítási táblázatát teljesen át kell alakítania
  • az átalakítás során nagy adatkeveredés alakult ki, már az örület határán volt és hullafáradt, amikor 23:15 -kor megnyomta a küldés gombot a szakdolgozatot tartalmazó mail -en

Gabi bácsi az őrület határán

  •  majd jött a következő akadály: modulzárót kellett írni a teljes tanfolyami anyagból, megadott napon on-line, 60 perces időablakban
  • a részletek ismertetése nélkül: a vizsgaközpont szervere a 16. percben lefagyott, a notebook nem válaszolt semmire, végül teljes reset, újraindítás, pedig első körben mind a 30 kérdést már kitöltötte, jöttek volna az utóellenőrzések
  • nagy mázli, hogy a szerver felvette a megszakadt szálat, visszajött a teszt és a válaszok sem vesztek el. Az egyik csoporttársa aznap 2x indította a gépét és a másodiknál elvesztette a válaszait, kezdhette előről
  • Gabi bácsi a végéről nézte vissza a válaszait, de az utolsó 3 -at már nem, nyomta a küldést, mint süket a csengőt. Na ezeknél szedett össze 2 hibát, de 28/30 -al sikerült, 18/30 volt az elégséges
Ezután jött az írásbelire való felkészülés:
  •  a csoport a Messenger -en értekezett és összegyűlt vagy 29 korábban kiadott, javítással is rendelkező írásbeli, tehát fel lehetett készülni, hogy mik az apró kérdések és melyeket adták fel esszé jelleggel, hosszabban kifejtendőnek
  • a 3 órás írásbelin sikerült túljutni, de a javítást csak a szóbeli napján mutatták meg, az írásbeli 4 -es lett, ez jó eredménynek minősült
  • a szakdolgozat javítása már korábban megérkezett, a nagy kapkodásban a Gabi bácsi 2 buta hibát vétett, az is 4 -es lett
És jött a szóbeli:
  •  elmondható, hogy a vizsgáztatók nagyon jó indulatúak voltak
  • ekkor lehetett a szakdolgozatot és annak bírálatát megvédeni a javító tanárral
  • 2 perc kellett, Gabi bácsi elismerte a hibák jogosságát, nem voltak észrevételei (a javító tanárnő tapasztalt szakember volt, nebulók ne kezdjenek el kötözködni, mert csak ráfáznak), megköszönte a javítás korrektségét, mosolyogva állt fel a tanárnő asztalától és az is mosolygott
  • a szóbelire 20 szabványos tétel volt kiadva évek óta
  • hatalmas anyag, de volt egy kidolgozott a neten Word formában 138 oldal
  • a csoportban sorra dolgozták ki a tételeket, folyt a cserebere
  • Gabi bácsi a 20 tételről egyenként csinált egy 2-3 oldalas tömörítvényt, közben rögződött valami, de a jogi tételek kemény diónak bizonyultak, az egész csoport ezektől rettegett, hogy jól belehúznak majd egy ilyen tételbe
  • Gabi bácsi egy általános értékbecslői kérdést húzott, írt másfél oldal vázlatot
  • a vizsgáztató páros bele sem nézett, hanem néhány gyakorlati kérdést tett fel és kedélyesen végigtárgyalták, tehát ez is sikerrel ment, bár ott jegyet nem közöltek
A vizsga napján megkapta a képesítő bizonyítvány 4 -es eredménnyel és elégedett volt, a 70. közelében is tud tanulni és eredményt produkálni, a vizsga eredményt a gyakorlatban senki sem kérdezi meg.

Epilógus:
  •  Gabi bácsi később a gyakorlat számára Excelben készített egy csilivili számolótáblát az értékbecslési táblázatra, ahol számolási hibák nélkül, gyorsan lehet eseteket vizsgálni
  • mivel a felkészülés közben a csoportból többen feliratkoztak egy vizsgára felkészülést segítő másik fácse csoportba, ott mondott néhány értelmeset
A Google Drive -on lévő vizsgaanyagait és főleg a számoló táblázatot még most is kérik megosztani a pillanatnyi tanfolyami hallgatók a szerjózsa minden irányából és hálásak a segítségért.

Mint közismert: Gabi bácsi alapvetően karitatív alkat, ha tud segít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei