2018-08-07

A kisegér hanyatt dönti a nagyelefántot

A nagyelefánt a földön hempereg és keservesen zokog


A bejegyzés frissült

Hosszú és egy évig tartó ádáz küzdelem után a szolgáltató szinte az összes hibát javította.
Csak néhány apróság maradt, ahol makacsul ellenállnak.

(2018.08.07.)

Na, Gyuri bácsi, ez a Te szakmád volt valamikor !

Történt ugyanis, hogy Gabi bácsi (kisegér) megújította a szerződését az egyik nagy szolgáltatónál (nagyelefánt) és ezzel ott egy - a fogyasztást követő (?) - ellenőrző fiókot nyithatott.
És ahogy teltek a hónapok, egyre furcsább lett a számára, hogy a valós fogyasztása és a fiókban elé tárt felhasználások köszönőviszonyban sincsenek.

Na ekkor a kiképzett és gyakorlatot szerzett TÜV CERT auditor vérszemet kapott (tudjuk, hogy ezek borzalmas emberek, kerülje őket, aki csak tudja), nekiesett a saját kontójára, éjjel-nappal folyamatosan tesztelte a szolgáltatást.
Észrevételeivel az online mail csatornán keresztül  hibaüzenetekkel  árasztotta el az ottani ügyfélszolgálat fegyelmezetten válaszolni próbáló - az ügyben egyébként vétlen - munkatársait.
Mivel közölték vele, hogy 30 napos a belső szabályzat szerinti bejelentés feldolgozási határidő, Gabi bácsi rémülten emlékezett vissza a közszolgálati munkatársak között eltöltött mérsékelten kellemes időszakára.
Akkor most cseberből-vederbe ?
De az auditori felkészítésen - a TÜV Rheinland 2*2 hetes, kommandós szintű kiképzésén - minden ilyen esetre kiképezték.
A tanfolyami felkészítő oktatásokat a résztémákban az ország - abban az időben a tanfolyamot végző cégnek volt erre kerete - legjobb szakemberei és a képzést végző tanúsítóhely vérprofi auditorai tartották.
(állítólag egyes auditorokat követlenül a dél-amerikai dzsungelből hozták a képzésre helikopterrel, ahol kormos képű tengerészgyalogosnak és a Seal, Delta Force újoncainak tartottak bemutatókat az egykezes torokfojtásból)
Tehát Gabi bácsi, mielőtt akciózni kezdett volna, a napi BKV járatokon imbolyogva, otthoni fűnyírás szünetében holt koszosan, porosan, cseresznyeszedés közben lila ragacsos kézzel, tesztelt és felvette bizonyító erejű screenshot -jait a mobiljáról ill. a notebook -járól is.

Nyugdíjas

Szabályos test-user feljegyzéseket készített minden tapasztalt hiányosságról és PDF állományokban megküldte ezeket a szolgáltatónak, így hetek alatt megismerkedett az ott dolgozó összes munkatárssal, nekik saját nyilvántartásában partneri sorszámot adott, aki ismételten jelentkezett, azt le "7 - eskézte" és barátságosan jelezte 
a végén, hogy amennyiben céges belső buli lesz, mint régi ismerőst, stabil levelező partnert, ugyan hívják már meg. Majd néhány szál sósropi és műanyag kispohár bubisvíz mellett elüldögél a sarokban, nem fogja zavarni a fiatalabb generáció vidám acid-partiját.
A jelenleg 9 -re bővült partneri lista magyarázata, hogy az első jelzések hatására a levelező partnereit az Egyedi Igénykezelés Csoport munkatársai közül jelölték ki és PDF anyagainak áttanulmányozása után azokat átadták a szakembereknek mélyvizsgálatra.

Az ügyfeles kollégák pszichológiai képzést is kaphattak, tudták, hogyan kell kezelni az olyan félőrülteket, mint pl. a Gabi bácsi. 


Nyugdíjas

De Gabi bácsi nem nyugodott, mint közismert, a TÜV CERT auditorok borzalmas emberek, aki tudja, messziről kerülje ezeket !
Szívósak, elpusztíthatatlanok, ha leülnek valakivel egyezkedni, előtte felkészülnek annak életéből - általános iskolai ellenőrzőjüket a netről átolvassák, fácse, twitter, likedin és tinder profiljukat feltörik, a szaftos képeket kimásolják - állandóan más munkájában turkálnak és kíméletlenül rátapintanak a hiányosságokra, nem hagyják a hibázókat nyugton, amíg ki nem javítják ezeket az utolsó betűig, tehát ezek egy undorító, sunyi, hibaleső, másokat molesztáló, izgága emberek, pfúúújjj ! 
De Gabi bácsi örült, hogy sikerült beverekednie magát közéjük, mindjárt a legjobbak közé, az első sor közelébe !
Gabi bácsi szívós munkával - a tanultak szerinti kommandós egykezes fojtogatóssal - könyörtelenül hanyatt lökte az igénytelen, hibát-hibára halmozó, publikált alkalmazásait teszteletlenül sok tízezer/százezer/millió ügyfél elé tevő fejlesztőket.

Az ügyfélszolgálat lelkiismeretes ügyintézői (3. -tól 9. -es nyilvántartási sorszámig) elnézést kérő - mások hibái helyett is - mosakodó leveleket írtak kötelességből, hogy minden bejövő üzenet lekezelt, megválaszolt legyen, nehogy a havi csoportértekezleten a kontrollingos kolléga prémium megvonására tehessen javaslatot.

Ugye Gyuri bácsi ?

  Gabi bácsi az éjfél utáni (00:04) szolgáltatási időszak váltást követően 103 órán keresztül végigkísérte a nullázási, megjelenítési, újratöltési, ügyfél riogatási folyamatot egészen a számla kifizetéséig.
(piros köröcskével fenyegették, hogy tartozása van, de a számla még sehol, 103 órát kell rá várni, nem lehet beírni az utalásnál a számla azonosítót. Jó, mi ?) 
Gabi bácsi a 3.-ik 15 oldalas zárójelentés kiegészítését (már összesen 32 oldal PDF, screenshot -okkal teletűzdelve) elküldve békésen sétált volna az utcán, de hívogatják a szolgáltató klf. szakemberei, akiket Gabi bácsi a nyugdíjba készülő idegorvos rezignáltságával fogadott: "na hogy van a kedves beteg ?", az utcáról magyarázza el, hogy miként működik rosszul a költségfigyelő rendszerük.
 Hétvégére házi feladatként azt adta ki egy kedves hölgy "betelefonálónak", hogy hétfőre készüljön jól fel a rossz SMS üzeneteik javításából, mert témazáró tesztírás következik és 50% a 2 -es szint.

Ha az ügyfélszolgálatra befutott Gabi bácsi "Üdv: PG" monogrammal aláírt soronkövetkező levele (eddig XXIV), az ügyfelesek egymás kezéből kapkodják ki a kiskönyvet, hogy betegszabadságra kéredzkedjenek !

A nagyelefánthoz később csatlakozott egy fiatal, életerős elefántbika.
A problémákat megoldani ő sem tudta, de legalább most eggyel többen tudtak trombitálni.

 A nagyelefánt végre abbahagyta a földön hempergést, a keserves zokogást és nekilátott a hiányosságok felszámolásának.
De az elefántok lassúak, mint tudjuk ... 
És néha nem abba az irányba indulnak el, mint amelyikbe kellene.
Néha-néha azért javítottak egyet-egyet a hibákból.
Viszont az iPhone -t rendszeresen IPhone -nak írják, biztos titokban egy kínai hamisítványt árulnak.

3 megjegyzés:

  1. Nos, anno imádtam az ilyen kedves és kitartó ügyfeleket...:-)

    VálaszTörlés
  2. Hát kedves Gyuri bácsi, egy TÜV CERT auditorral nem úsztad volna meg olyan könnyen, mint azzal a szegény bölömbika torkú nénikével, akit karonfogva szépen ki tudtál vezetni az ügyféltérből az utcára - mintha csak a tánciskolában kisérted volna vissza a cserépkályhához a fehér térdharisnyás szvíthartodat a vasárnap délelőtti össztánc után - ott bizony komoly verekedésre is sor kerülhetett volna, többször rásózott volna a fejedre a Vásárlók Könyvével, vagy a Minőségügyi Kézikönyvetekkel és még a mentőben is pofozott volna !!!

    VálaszTörlés
  3. A szolgáltató "Írjon nekünk" -jében is jól lehet szórakozni:
    - a panasz leírás szöveg box mérete nem dinamikus, nem nyújtható a beírás méretének megfelelően, ha több sort írunk, akkor a nyilakkal lehet föl- és le bóklásznunk, nem látjuk egyszerre az egész szöveget, nincs görgető oldalsáv sem
    - csak egy képet lehet csatolni, a második csatolás felülírja az elsőt. Ha két képet kellene elküldeni, akkor két üzenetben megy csak el
    - a robotokat kiszűrő ellenőrző kód sokszor olvashatatlan, nem lehet jól megkülönböztetni a "9" és "g" karaktereket, stb.

    Neoprimitív.

    VálaszTörlés

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei