2018-05-05

Gabi bácsi aktivizálta magát

Gabi bácsi és az osztálykirándulás

Nyugdíjas


Gabi bácsi ma fáradtan ébredt, tegnap osztálytalálkozó volt egy helyi vendégriasztó egységben.

Több héttel előre lefixált különterem foglalás és előre leadott fogás és személyre bontott ételrendelés, előző napi végső egyeztetés dacára:
  • nem nyitották ki a különtermet
  • a leadott 19 fős igény ellenére megterítettek egy 18 fős asztalt (a hátsó sor a falig szorítva, a mellékhelyiségbe csak vizeletfoltos nadrággal lehetett eljutni, az egyetlen klíma jégcsapot fagyasztott a szembenülők szakállára, egyetlen pincért biztosítottak egy 100 eFt -os költségű vacsorához)
  • azt hazudták, hogy valaki felhívta őket, hogy csak 18 főre terítsenek
De Gabi bácsit nem kellett nógatni, szokásos pikírt, cinikus, beszólogatós stílusában megkérdezte, hogy:
  • ugye a 3 héttel korábban leadott menüvel minden rendben, ugye nem egy egységes parajfőzekléket hoznak ki tükörtojás feltéttel ?
Na ez volt a bíztató alapozás, de aztán átrendezték az asztalokat 20 főre, úgyhogy a dolog nyuvópontra került. A program keretében segítenie kellett - mostában nagyon karitatív - a felszolgáló pincérnek a tálalásnál, mert a nyugtalan, a másikba állandóan belekötő, szekánt osztálytársai állandón követelődztek:
  • hol van már a söröm ?
  • bocs, de most jutott eszembe, hogy búzasör helyett szódát hozassál (igaz, hogy volt erre 3 hetem, de nem értem rá korábban szólni)
  • miért nem jön már a leves, nekem időre ennem kell ?
  • a szóda ne legyen nagyon szénsavas, mert marni fogja a platinagégém és azt este vissza kell adnom a szeretetotthonban, leltári tárgy, holnap már másnak kell
  • miért nem hozta ki az az egyetlen pincér a savanyút, tartárt ?
És ez így ment egész este - a képen látszik az üres szék, a főétel kihűlt és csak az egyik korsó sörét tudta meginni -  Gabi bácsi a záró somlóiját már megenni sem tudta, mert össze kellett szedni a pénzeket a fizetéshez, dogibegben vitte haza.

És a záró csoportképnél elhangzott a kérdés:
  • miért nincs még weboldala az osztálynak, oda kellene gyűjteni a képeket
Úgyhogy Gabi bácsi reggel megsimogatta a Blekus kutyát, odatette az átfolyós kávét és nekilátott legyártani a kezdő weboldalt. Mire a kávé lefőtt, már készen is volt (innen is hívható a felső menü jobb végéről).

Közben riasztotta a Gyuri bácsit, aki a cigivel az egyik kezében két rántással bekódolta a weboldal indító URL -jét (landing page) tartalmazó QR kódot, ami ki is került a nyitó oldal aljára.
Nem kell a mobilba begépelni, egy ingyenes beolvasó szoftverrel átvehető.
És már blogolni is lehet.

Hát de jó is az osztálytalálkozó ! 
Micsoda kikapcsolódás !

6 megjegyzés:

  1. Sándor Andris !

    Na ide írhatod a stilisztikai kifogásaidat.
    De magyarul, ne angolul !

    VálaszTörlés
  2. Nagyon király ! Köszönjük szépen ! Mao

    VálaszTörlés
  3. Feltöltöttem a videódat a saját publikus jutyúb csatornámba, onnan beillesztettem a weboldalra, mert így korrekten működik.

    A feliratot átírtam.

    Zenét nem tettem alá, mert az eredeti szöveg a hiteles.

    Köszi Mao !

    VálaszTörlés
  4. Hát Kedves Gabi bácsi alias Nyeszi. Jól eső érzéssel olvastam soraidat, mivel az első 35 és találkozó szervezéseinél én is átéltem majd minden sorodat, de ebben ez szép, nézni a jól szórakozó 50 éve közöségbe szerveződött profi csapatot. Még 1*köszi a remek délutánért. LGy alias csámpi. :)

    VálaszTörlés
  5. Ez király!!!
    Köszi a szervezést és a honlapot is!
    Tsumidálok Mindenkit!
    Taki

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gabi bácsi. A pénteki történések leírása nagyon
    olvasmányos.Köszönöm a törődést és a honlapot is.
    Tanuló

    VálaszTörlés

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei