2020-11-27

Gabi bácsi fejleszti az eszközparkját

a lankadatlan fejlesztés a minőségügy egyik alapelve

Gabi bácsi legott fejlesztésbe és pénzszórásba fogott.
Tette ezt azért, mert szentül meg van győződve, hogy egyes kortársaitól eltérően neki már nemcsak múltja, hanem jelene és a hamvasztásáig jövője is van.

Egy korábbi posztjában beszámolt arról, hogy a kedvenc Piroska -t (egy tűzpiros Fiat 500 0.9 TwinAir turbo cabrio) hogyan bukta el, ezért kárpótolni szerette vona magát.

Mert ő megérdemli !
(legalábbis a saját bevallása szerint)

Már régóta hiányérzete volt, hiszen a tesztelési, Google Blogger Help Forum -beli karitatív helpdesk tevékenysége során ki kellett hagyni az Apple OS rendszerét és a Safari böngészőt is, mivel nem volt még ilyen eszköze. Az iPhone nem számít ide.

De a fenti okok következtében bekövetkezett váratlan pénzbőség gyors elhatározásra sarkalta.
Nem akart már újabb notebbok -ot és annak fedelét állandóan hajtogatni, ezért kinézte magának a Mac mini M1 -es, 8 GB, 256 GB SSD háttértárú, saját Apple procival zümmögő kis készülékét klaviatúra és display nélkül.
A "majd csak kialakul valahogy, remélem, hogy megúszom" kedvenc kockáztató elvét alkalmazta, mely elv már sok bukását eredményezte gazdag szakmai életében.
De ő "Aki mer az nyer !" és "A rend az átlagos emberek vágyálma, a zseni azonnal átlátja a káoszt" hitvallású volt mindenkor, még abban az esetben is, amikor a káoszt saját maga okozta magának.
Tehát nem sokat gondolkodott, a tiszta forráshoz nyúlt és az Apple webshop -jában megrendelte. És 2 napra rá már szállították is a gépet egy nagysebességű HDMI kábellel együtt.

Gabi bácsi meghatottságtól homályos szemmel bontotta ki a professzionálisan becsomagolt Mac -ot, elérzékenyült a védőfóliától, a csatlakozási pontokat lefedő öntapadó szalagtól, a logo -zott hófehér, pontosan illesztett díszdoboztól, a kerek fészekbe rejtett tápkábel látványától.
Hát ez tényleg szemet gyönyörködtető volt !
Már a csomagolásért is érdemes volt megvenni !

Ez a gyönyörű doboz !!!

Nyugdíjas

Csak a doboz lehet vagy 50 eFt !
Már ezért megérte :):):)


Gabi bácsi elhatározta, hogy mivel az almával logo -zott fehér doboz tetszetős, ezért Karácsonykor - stílszerűen - ebben fogják felkínálni az almás pitét.

Az a kábel csomagolás !
És az a védőfólia !

Nyugdíjas

És a vallott alapelvek is fényesen beigazolódtak, Gabi bácsi nem csalódott önmagában.

"Majd csak kialakul valahogy, remélem, hogy megúszom !"

Gabi bácsi azért vágott bele ilyen gyorsan a vásárlásba, mert arra gondolt, hogy majd a notebook képernyőjén fognak felcsillanni az installálás első képsorai.


Nyugdíjas

Csak amikor bedugta a notebook -ba a nagysebességű HDMI kábelét és nem csillant fel semmi, akkor kapott észbe, hogy a notebook csatlakozója az kimenet és nem bemenet.
Áttrákció !
Blámázs !

Nyugdíjas

"..... a zseni azonnal átlátja a káoszt"
(amit megint maga csinált)

Gyorsan ellenőrizte a Mac csatlakozó felületét és talált egy olyan kimenetet is, amiről nem tudta eldönteni, hogy az mire jó. Valami gyártói blablát olvasott, a kimenet valószínűleg még az Ádventi vásáron a Bazilikát megvilágító projektorhoz is jó lenne.

Nyugdíjas

De kreatív megoldásokkal is próbálkozott.
Berohant a hálóba a TV -hez (a nappaliban nem kísérletezett, mert ott nonstop, éjjel-nappal mennek a jutyúbról a török sorozatok) és szétkapta a kábelezést. Székre állva beillesztette a Mac -ot a netre és a tápra, majd jött a HDMI a TV -be.


Nyugdíjas

És a Mac install megszólalt, először ugyan németül, de ezen a Gabi bácsi hamar túljutott.
Először egérrel és a szoftveres klavival küszködött, majd átvitte a normál klavit is. Csak akkor hökkölt hátra, amikor a blútuszos billentyűzeten kereste a "0" számot, mert kellett a belépési kódhoz.
De egy leleményes gépészmérnököt nem lehet csak úgy hanyattlökni. Addig kéregetett újabb kódokat, amíg abban nem voltak "0" -ák !
Később rájött, hogy az OS X op. rendszernél nem ott van a "í" és a "0", ahol a Windows -nál, de ehhez az időn és néhány erősebb magyar kifejezés sűrű ismétlésén keresztül vezetett az út.
Na ekkor döntő lépésre és újabb pénzköltésre szánta el magát, hadd füstöljön az a bankkártya !
Ki tudja, hogy a COVID mennyi időt engedélyez még !

Nyugdíjas

Mivel ekkor már beesteledett, ezért másnap utánanézett egy, az asztala közepén még éppen elférő monitornak, mert ezt úgysem lehetett megúszni.
Az egyik nagy média áruház kínálatában talált is egyet, a márkája éppen passzolt a notebook -jaihoz.
Megcsípte az utolsó darabot, már csak a bemutató darab maradt az áruházban.

Nyugdíjas

"Aki mer az nyer !"

Gabi bácsi addig szerencsétlenkedett, amíg kedvező áron megvett egy profi gémer monitort 1 ms frissítési sebességgel.

Nyugdíjas

És 2 nap után összeállt a teljes fegyverzet beállítva, összeszinkronizálva.
Ha mail -je érkezik, akkor a mobilját is figyelembe véve összesen 4 eszközről kap riasztást.
De Geri bácsi felhomályosította, hogy jól választotta a fiókok IMAP beállítását, mert ha az egyiken töröl, akkor a többi a szinkront követően szolgai módon viselkedik és szintén törölnek.

Új fogalom született: 4 az 1 -ben ! De lehet, hogy 1 a 4 -ben ?
Who knows ?
Gabi bácsi nem.

Nyugdíjas

Gabi bácsi most már kétkezes szimultánt játszik, csak néha öszekeveri az egereket és a billentyűket, mérgelődik, hogy haladna, de nem jelenik meg semmi a képernyőn.
Persze, mert a másik géphez tartozó eszközöket nyomkodja !

Néha megpihen és gyönyörködik a képernyővédőben.


9 ideggyógyászból 10 ezt ajánlja !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei