2020-09-05

Vikus és Geri III.

felsőbb iskolákban

Vikus a közgazdasági középiskola után természetes folytatásként az Általános Vállalkozási Főiskolába nyert felvételt az Üzleti kommunikáció szakon, vagy ahogy ezt a köznyelvben mondták: a "büfésképzés" szakon.

Nyugdíjas

Gabi bácsi sem tudta teljesen eldönteni, hogy mire képeznek itt, de az volt a véleménye, hogy majdnem mindegy, úgysem a konkrét tárgyi tudás a lényeg, henem ismeretek elsajátítása és az, hogy később megtanuljon feladatokat feldolgozni, követelményeket teljesíteni.
Amúgy is eldöntötte, hogy ebben a korban már nem szól bele felnőttek életébe, mert az nem szül jó vért, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy merre indul el.
Emlékei alapján Vikus hozta a kötelezőt, voltak évközi interjús feladatok, ehhez igyekezett partnert szerezni az ismeretségi köréből.
Viszont a tanulmányok lezárásánál volt egy kis gigszer: a kötelességtudó leányzó egy kicsit ellinkeskedte a diplomamunka kidolgozását határidőre. Emiatt még egy negyedévet rá kellett húzni a vizsgaidőszakra.
Gabi bácsi nyelt egyet, volt egy kis ejnye-ejnye, de azért elolvasta az elkészült munkát és azt elfogadható szintűnek találta.
Persze egy felnőtt - aki sok műszaki dokumentációt készített már, akár az ország atomerőművének is - már más szemmel nézi ezeket.
A sikeres diploma után Vikus a pénzügyek iránt kezdett el érdeklődni és hamarosan bekerült egy tűzoltó baltás bankba a backoffice részleghez. Na itt nem az üzleti kommunikációra volt szükség (lásd. fent elmondottak az oktatás szerepéről).
Azóta is itt dolgozik a gyermekek otthoni gondozását követően visszamenve.
És a kordivatnak megfelelően, döntően hómofiszban.
 
Geri már nem járt be ilyen sima, egyenes utat. Ahogy később be is ismerte: "későn érő típus vagyok".
Ő a Bánki Donát főiskolát választotta, mert ott volt egy autókkal foglalkozó fakultás.
 
A kép helye.
 Nem került beillesztésre, mert erősen gyűjtőfogház kinézete van
 
Az érdeklődés előzménye a kerti sufniban szerelgetett motorblokk lehetett.
De ő maximalista volt: már az első évfolyamot át szerette volna ugrani és mindjárt a IV. -en ismerkedni az autók rejtelmeivel.
Viszont a matematika nem engedte, több féléves csúszással végül kifogott rajta és nem tudta összeszedne belőle a megfelelő kreditet.
Viszont az ott összeszedett ismeretség több alkalommal kamatozott, előbb egy futárcégnél dolgozott együtt egy társával - aki szintén otthagyta az oskolát -, majd jelenleg medence, szauna és jakuzzi szakértő.
 
Nyugdíjas
 
Közben volt kitérő, a maratonfutás kedvelőjeként sportboltban is volt értékesítő.
Életfilozófiája, egyik idézett mondása Gabi bácsi kiterjesztésével:
 
"Azzal a problémával, ami 2 héten belül magától nem oldódik meg,
azzal nem is szabad foglalkozni"
 
Kiterjesztés: ami meg megoldódik, azzal meg nem is kell !

Nagy életbölcsesség, vajon kitől tanulhatta ?
Az apjától biztosan nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei