2017. 06. 07.

Veszek egy "banyatankot"

tele van a tankom a banyákkal, lehet nevetni

Nyugdíjas


Bár már hivatalosan a nyugdíjasok népes táborába tartozom, azért údjondász kisközösségem egynémely tagjától szívesen elhatárolódnék.

Ők azok akik:
  • az orvosi rendelő felé menő BKV járatokon már felszálláskor idegesek, hogy vajon hányan lesznek előttük a váróteremben és nem is mennek beljebb az ajtóból, hogy elsőként szállhassanak le az SZTK előtt
  • természetesen a rendelőbe magukkal viszik friss reggeli piaci zsákmányukat is a címbeli banyatankkal (a londoni mosogatók jelzései alapján odakint "troli"), hogy lehetőleg még jobban eltorlaszolják a járatok belső közlekedési útjait és a fel- és leszálló nyílásokat

Nyugdíjas
  • a nagy igyekezetben nem figyelnek semmire sem, pl. arra sem, hogy közben hány tyúkszemes puha cipős lábfejen görgetik át a tankjukat
  • ha eközben valaki rájuk mer szólni, akkor azt az idősekkel szembeni modortalanságnak és tiszteletlenségnek minősítik
  • miközben eltorlaszolnak minden közlekedési útvonalat, aközben hangosan kitárgyalják partnerükkel, szomszédasszonyukkal, vagy az első érdeklődő utassal az aktuális családi ügyeiket, pl.: "és képzeld Katikám, a múltkor azt mondta nekem a vejem, az a pimasz alak, aki elvette tőlem a lányomat, hogy ...", "mit gondolsz, ha adok egy ötezrest a főorvos úrnak, akkor az elegendő lesz ?"
Külön SZTK járatokat kellene indítani a BKV -nak ezek számára vonóhorgos csomagszállító póttal. De akkor meg azon veszekednének, hogy melyik guriguri kocsi kié is.

2017. 06. 05.

A kettős köralakú gömbhenger

in memoriam Gazsó István

Harmadiktól egészen az érettségiig ő volt a sorban a harmadik és utolsó osztályfőnökünk.

Friss diplomás gépészmérnökként és mérnöktanárként került az iskolába, a pályakezdő pedagógusok minden ismérvével. A Géptan és a Gépelemek c. tárgyakat tanította, és főleg az elején érezhető volt gyakorlatlansága. Mivel korban ő állt legközelebb hozzánk, koránt sem úgy viszonyultunk hozzá, mint egy megkérdőjelezhetetlen szakmai tudású és pedagógiai érzékű tanárhoz, inkább csak havernak tekintettük. Ez persze jó néhány esetben felbőszítette, akkor viszont nagyon igyekezett szigorú lenni, illetve annak látszani…

Néhány humoros momentum is előbukkan a rá való emlékezés során.

Az egyik szakmai óráját egy szakfelügyelő jelenlétében volt kénytelen megtartani. Ha jól emlékszem, éppen a dízelmotorok dugattyúinak kialakítása volt a téma. (TIT előadás: Nagy igénybevételű motorokban alkalmazott dugattyúk tetejében gyakran mélyedéseket alakítanak ki, aminek következtében a sűrítési tér részben a dugattyúba helyeződik át - jellemzően teherautók, buszok, motorvonatok dízelmotorjaiban. Forrás: internet)

Nos, Pistink – mert természetesen magunk között így becéztük – lányos zavarában ott és akkor feltalálta az euklideszi geometria legsajátságosabb alakját. Egy konkrét dugattyútető kialakítást ugyanis „kettős köralakú gömbhenger”-nek nevezett. Meghallva a hangos röhögésbe átcsapó kuncogásunkat, persze rögtön észbe kapott, és már mosolyogva helyesbített. Zseniális találmányát egyedül csak a 2007-ben megalkotott Gömböc múlja felül… (TIT előadás: „A gömböc egy konvex, homogén háromdimenziós test, melynek specialitása, hogy összesen két – egy stabil és egy instabil – egyensúlyi helyzete van.” Forrás: Wikipédia.)

Vele kapcsolatban egy másik humoros esetet is megemlítenék, melynek viszont Gabi bácsi volt a szenvedő alanya.

Elöljáróban egy nélkülözhetetlen információ: akkoriban még nem létezett zsebszámológép, a számításokhoz segédeszközként logarlécet használtunk. A fiatalabb korosztálynak erről csak annyit, hogy egy vonalzóhoz hasonlító eszköz volt, ám három részből állt. Azon az elven működött, hogy szorzásnál a tényezők logaritmusai összeadódnak, osztásnál kivonódnak. Ennek megfelelően logaritmikus skálával volt ellátva. Az eredmény nagyságrendjét (10 a valahányadikon) a tényezők nagyságrendjéből kellett – többnyire fejben – kikombinálni. A pontos eredmény tehát nem mechanikusan adódott, mint a zsebszámológépek esetében, hanem némi gondolkodás is szükségeltetett.

Nyugdíjas

Visszatérve a konkrét esetünkhöz, egy dolgozatban ki kellett számolni, hogy egy adott szivattyúhoz hány csoportszelepet kell alkalmazni. Nos, Gabi bácsi valamit igencsak elnézhetett a számításkor, mert eredményként 32.000 db (!) csoportszelepet hozott ki, amely eredményt már az óravéget jelző csengetéskor nem tudott megdiszkutálni, mert kikapták a papírt a kezéből.

Gazsó Pisti javítás után Gabi bácsi dolgozatát hamiskás mosoly közepette véres kardként mutogatta az osztálynak.


Gabi bácsi csak egyet tehetett, beledőlhetett a saját maga készítette véres kardjába és még évekig tűrnie kell(ett) az osztálytársak cukkolását !

2017. 06. 04.

MHK

in memoriam Hajas Jenő

Hajas Jenő lett Horváth Karesz utódaként a II.E. osztályfőnöke.  Egy szikár, sótalan, idősebb ember volt, A Mechanika és a Szakrajz c. tantárgyakat tanította, melyek száraz mivolta jól passzolt az egyéniségéhez.

Kedvenc témája volt saját Wartburg autója (a régi, gömbölyű formájú, hiszen 69-70-ben járunk), sokszor hivatkozott rá: „Gépkocsim kímélése céljából”… ez és az történt.

Nyugdíjas

Sajnos tény, de nem lehet egy lapon említeni az elődjével, nem róla mintázták a Pedagógus szobrát. Szigorú volt ugyan (és igazságtalan, ahogy az illik), de hiányzott belőle az az önirónia, amiért Horváth Kareszt – többek között - annyira szerettük.

Sajátságos fegyelmezési módszere volt: az elég gyakori (nem elfelejteni: tiszta fiúosztály voltunk, tele kamaszos allűrökkel), rendbontásokat nem a jó pedagógusra jellemző eszközökkel kezelte, hanem az általa MHK -nak nevezett módszerhez folyamodott. (TIT ismeretterjesztés következik: 
Az MHK, (Munkára-Harcra-Kész) egy szovjet mintára létrehozott tömegsport mozgalom volt Magyarországon 1949 -től az 1960-as évek közepéig. Forrás: Wikipédia.)

Ez az ő interpretációjában azt jelentette, hogy az egész osztályt a pad mellé állíttatta, a táskáinkat a fejünk fölé emeltette, majd mindenkinek le kellett guggolnia és legalább 10 percig ebben a pozitúrában maradnia. Hát mit mondjak, nem volt egy kéjhömpöly, de ez is örök emlék marad.

Hogy valami vidámabbat is felelevenítsek.

Lett egy újpesti egészségügyi szakközépiskolából egy testvérosztályunk, melybe viszont csak lányok jártak. És hát mi szerettük volna az ébredező szexuális érdeklődésünket rájuk kiterjeszteni, egy közös buli (vagy, ahogy akkor illett emlegetni: egy zenés-táncos mulatság) formájában.

Hosszas kérlelés után Hajas tanár úr beleegyezett, de a következő feltételekkel: 
  • helyszíne a mi iskolánk
  • az ő jelenléte
  • sőt, néhány szülő segítsége a rend fenntartásában

Csak halkan mondom, hogy mindenki meghallja: a Gabi bácsi ott csajozott be egy nála kb. 20 kg -al fajsúlyosabb testvérosztályossal.

Később azt mondta, hogy gyengéje a babaarc és ennek a leányzónak az volt csak. Amikor lassúztak és utána felkapcsoltuk a világítást, attól féltünk, hogy látszani fog a Gabi bácsi egészséges rózsaszínű tüdőcsúcsa, mert a babaarcúnak akkora tüdő depressziós képessége lehetett.

Nyugdíjas

Pedig válogathatott volna a bénája - mint a koncertet adó Titán együttes fűzöld olajfestékkel színezett házi készítésű gitárját csapkodó akkordosa.
Mellette egy lemezjátszós régi SIEMENS rádió volt a profi hangfal, valaki azóta is kutatja, hogy miért nem szól a Luxemburg Rádió.
 
Ugrálhatott volna a banda felé repülő nyuszis fehérneműk között, csak hát ott volt a Hajas őrmester.