Dzsordzs bácsi, a gazdag rokon (I. rész)

a londoni migráns, lehet nevetni

Dzsordzs bácsi játékos alkat (mint ahogy az egész család is, kotta nélkül játszunk négykezest egymás idegrendszerén):

• tönkrement volna az élete, ha nem rendelhetett volna magának egy hőfokra szintváltó tus szórófejet. Azt mondta, hogy szégyenlős, szeret sötétben zuhanyozni, ezzel majd világít

Susogás a fürdőszobából:

• még hideg
• langyosodik a bestia
• melegszik a piszok
• jaj, leég a mellszőrzetem !
• valaki kapcsolja már fel a villanyt !!

Egye-fene

in memoriam Horváth Károly Tanár Úr

Gabi bácsival már utaltunk közel 50 éves ismeretségünkre, ami úgy kezdődött, hogy együtt hajlítottuk a felvételin a drót 5 -ös számot, majd egymás mellett koptattuk az iskolapadot az egykori  Landler Technikumban.

(részletes történetek az I.E. főmenü pontnál) 

Itt jegyzem meg, hogy mi voltunk az utolsó technikumi évfolyam, az érettségi mellett egyúttal gépész technikus minősítést is kaptunk. Az utánunk következők "csak" szakközépiskolai képzésben részesültek, ők már nem technikusként végeztek. Hiába, a reformok már akkor is működtek...

Köztudomású, hogy minél ör…., akarom mondani érettebb az ember, a hosszú távú memóriája sokkal intenzívebb, mint a rövid távú. Gabi bácsi szóhasználatával: a heveny demencia előbb-utóbb akuttá válik…

Mindketten ott tartunk, hogy halvány fogalmunk sincs, mi történt tegnap 10-kor, de annak az osztálytársunknak a neve, aki mindig ugyanabban a zakóban járt és nála az évszakváltás csak annyit jelentett, hogy nyáron ki-, télen pedig begombolta az ing gallérját, fél évszázad után sem veszett a feledés homályába.

Gabi bácsival úgy gondoltuk, hogy erre az elmeállapotunkra (nem érdem, de nem is szégyen) támaszkodva felelevenítünk néhány középiskolai emléket a saját és a nyájas Olvasó szórakoztatására.

Felvállaltam, hogy felelevenítem felejthetetlen osztályfőnökeinkkel (a többes szám nem tévedés, több is volt, Isten nyugosztalja Őket) kapcsolatos emlékeinket, alapvető jellemvonásaikat, és egy-két vidám pillanatot is.

Hiszen, mint jeleztük, ez egy könnyed, humoros blog.

Jelen bejegyzés első osztályfőnökünknek állít emléket. Horváth Károlynak hívták (persze magunk között ő volt a Horváth Karesz). A 40-es éveit taposó mérnök tanár volt. Tiszta fiúosztály voltunk, ami önmagában is elég nagy kihívás egy pedagógus számára. Ő viszont becsülettel állta a sarat, sőt, nagy tekintélyt vívott ki magának. Sajnos csak 1 évig élvezhettük a társaságát, nagy szakmai felkészültségét, mert a következő tanévtől az akkori Kohó- és Gépipari Minisztériumba ment dolgozni. Vélhetően nem akart asszisztálni a szakközépiskolai átalakuláshoz.

A Technológia c. tárgyat tanította nekünk, ami egy gépész technikus-tojás bibliája. Nos, Kareszünk – átérezve mindennek a súlyát – nem ismert tréfát, magas követelményszintet állított elénk. És olyan volt, mint a Móricka, mindenről AZ jutott eszébe, pontosabban EZ, azaz a vas-szén állapotábra:

Imádott feleltetni, házi feladatokat adni, de kis dolgozatokat is meglehetősen gyakran íratott velünk.  

Az értékelési rendszere viszont nagyon egyéni volt:

• a jól sikerülteket „+” jellel (ahogy ő mondta: „plusssssssz”)
• a csapnivalókat  „–„ jellel („míííííííííínusz”)
• a se nem jó - se nem rosszakat pedig egy hullámvonallal, vagyis az ún. „egye-fene” jellel látta el

Szerencsére jó humorérzékkel is megáldotta a sors, így főleg az egye-fenét finom öniróniával fűszerezte. (Három jel összegyűjtése után a kombinációknak megfelelően már valódi osztályzat kerekedett ki.)

Osztályfőnökként sem ijedt meg a saját árnyékától, pontosabban a kb. 40 fős, nagy kamaszokból álló osztályától.

Egyszer gondolt egy merészet, és elvitte az osztályt a Balaton-felvidékre kirándulni. Ez önmagában nem lett volna nagy ügy, de Sümegről Keszthelyre, teljes menetfelszerelésben, reggeltől estig, szinte erőltetett menetben, erdőn-mezőn keresztül, hegynek föl és le, mintegy 40-50 km-t végiggyalogolni 14 -15 éves, jellemzően ehhez nem szokott kamaszokkal… Inkább nem részletezem, hogy másnapra kinek a mije és mennyire dagadt meg, kit mennyire gyötört az izomláz és a feltört lábak.

Az biztos, hogy mindannyiunknak ez a „könnyed, laza” túrázás egész életre szóló emlék marad…  

R.I.P. Horváth Karesz !

"Álmok álmodói" Pusztai Ferenc (1)

in memoriam

Pusztai Ferenc

(1923-1999)

Kossuth-Díj (1963)

okl. gépészmérnök, geodéziai főkonstruktőr
Magyar Optikai Művek

"ÁLMOK ÁLMODÓI"
"Világra szóló magyarok", Millenáris kiállítás, 2002
Egy a 300 legnagyobb magyar műszaki közül

Wikipedia - Pusztai Ferenc

65 éven túl az ember már nem titkolódzhat, visszafelé is kell tekintenie és számot kell vetnie:

• honnan jött
• mit kapott örökségül, útravalóul
• mit végzett és mit fog majd hátrahagyni

A "mit fog majd hátrahagyni" már korábban tisztázásra került: néhány PIN kód és jelszó.

Hát most egy részlet a múltból jelentős torzítások nélkül (80-90% igazság, a többi az olvashatóságot segítő írói habosítás), hiszen Gyuri bácsival úgy döntöttünk, hogy elmélkedünk viszontagságainkról.

Mint egy másik bejegyzésben már említettem, értelmiségi szülők paraszt gyereke vagyok ! 😁

Szüleim korán elváltak, sok tény, történet csak később állt össze, ahogy testvéreimmel beszélgettünk. Vasárnapi apuka gyereke voltam ennek minden kellemetlen hatását megtapasztalva.

De kezdjük az elején:

•  apai nagyszüleim Máramarosszigeten voltak állami alkalmazottak, közszolgák voltak. Onnan - mivel az I. Világháború után nem voltak hajlandók felesküdni a román királyra - egy teljes vagyonelkobzás után a józsefvárosi pályaudvaron egy favagonban találták magukat. Apám Wikipedia -s cikkénél ez már nem fért bele, ott csak azt írták, hogy a szülők fizikai munkások voltak, mert ide tudták kiverekedni magukat a máramarosi közszolga múlt után a favagonból. Egy Csatárka úti közös udvaros földszintes lakást tudtak szerezni maguknak, oda is sokat jártam, ott vett Franci bácsi először egy kokomlistán lévő Capitaly társasjátékot nekem (azazhogy magának), amit aztán itthon a Gazdálkodj Okosan -nal váltottak ki és lehetett NDK -s variabútorra, mosógépre és porszívóra gyűjteni 😁

Az I. Világháború utáni (mintegy 400.000 család) áttelepültek története nem feldolgozott, csak mostanában jelennek meg kutatások ezen emberek sorsáról.

• anyai nagyszüleim (Misi bácsi + ügyeletes felesége) Zsámbék festői dombjai között éltek. Nagyapám nagy zsámbéki lokálpatrióta volt, övé volt a mozi és emellett gyümölcs, méz és borkereskedéssel foglalkozott, szállította az árut Ausztriába akkori kis pickup teherautójával. A mozit először a felszabadító csapatok vitték magukkal, hogy lövöldözés közben ne unatkozzanak. Majd apámmal újraindították és nem sokkal ezután "önként beadták" az 1948 -as közösbe. Tehát itt filmszakadás következett be. 😓
• gyerekkoromban sokat jártam Zsámbékra a Széna téri busz pályaudvarról segíteni a szüretelésben - a 2400 nöles telekből hátul lehasított 400 nöles szőlőből mindig kijött vagy 8-10 hliter bor - és az őszibarackok lyukas furnérsablonban való nagyság szerinti osztályozásában
• anyai nagyapám (Misi bácsi) nagyon kötődött ehhez a házhoz (az említett események miatt is), nem is akart felköltözni Pestre, amikor már nem bírt vele, "a fáim alatt akarok meghalni" mondta sokszor. Akkor még nem értettem, de most már elfogadom. Mint már máshol írtam, én is egy parkban, egy padon (nem is akarom hallani a mentő süvöltését), amikor utolsó blogbejegyzésem írásának végén kiesik a tablet a kezemből. Már csak ezért sem fogom hallani, mert egy nemrég végzett hallásvizsgálatnál a bal fülem a magas hangokat már egy kicsit szűri, reggel, amikor az ügyészi stílusú sales kipattan az ágyból és elkezdi sorolni az aznapi feladataimat. Mindig ezt a fülemet fordítom felé és ellenőrzöm az okosom naptárát, hogy stimmelnek-e a korábban beírtak. Az ügyészi stílusú sales a ház hangos naptára, nem is kapcsolom be az iOS Siri -t, mert annál gyorsabb és hangosabb is. 😁😁😁
• Édesanyám, Anci néni, életét alapvetően az befolyásolta, hogy a jómódú zsámbéki helyi elitből kiszabadulva színésznő szeretett volna lenni, szini iskolába is járt a Somogyvári Rudival egy osztályba. Érzékeny lelkű, művészlélek révén nagyon megviselte, hogy a zord Misi bácsi hazarendelte, mert kellett szüretelni, barackot szedni. Ez sajnos az ő pókháló finomságú, a szúnyogszárny zümmögésének zajára is megrezdülő lelke nem bírta, plusz a 3 fiúgyerek egyedül való felnevelése is mély nyomokat hagyott benne, idősebb korában sokszor kellett a Jánosba járnom hozzá.
• ha 2-3 évente akarata ellenére legyűrte az istencsapása rossz kedélyállapota, mindig elkísértem és amikor becsukódott mögötte a kívülgombos kórterem ajtaja, siettem haza, mert tudtam, hogy ott rövidesen jön az akkori legkorszerűbb szovjet mintájú kezelési mód: az elektrosokk. Hajdani egyetemi barátaim, közvetlen családom, talán utólag elnézik, hogy sokszor furcsán bántam velük. Anci néni útja végén súlyos tüdőgyulladást követően távozott

Édesanyám, RESPECT Neked is !

De ez egy jókedvű blog, további részleteknek itt nincs helye.

Annyi azért még ide tartozik, hogy a MOM beleégett a szűkebb-tágabb családba, vagy mi égtünk bele a gyárba nem tudom, de MOM dolgozók voltak:

• Franci bácsi gyári dinasztia alapító
• 3. felesége Erzsi néni
• nagyobbik bátyám Laci bácsi
• annak felesége Zsuzsa néni
• unokatestvérem Béci bácsi
• az ő édesapja, Béla bácsi is javítgatott MOM műszereket, mivel a II. Világháború után, mint igazolt, volt hortysta százados leszállt Irredenta nevű lováról és műszerészként kellett elhelyezkednie
  
• én is tevékenykedtem ott 2 nyári termelési gyakorlaton, de azt a gyár hamar túlélte 😁

Középső bátyám (Dzsordzs bácsi) messze elkerülte a családi munkahelyet, őt a szállodaipar hozta lázba. De erről majd egy külön bejegyzésben, ahogy Laci bácsiról is.

Ahogy fiam, Geri bácsi is mondta egyszer találóan: "mi vagyunk a MOM-Family". Akárcsak a "Rém rendes család".
És a gyár mágnesként vonzotta a családot: Anci néni és a 3 fiú a Németvölgyi útról először a Hertelendi -be, majd később a Brassai Sámuel utcába költözött.
A Dolgos utcai hátsó kisszoba ablaka az utca másik oldalán lévő MOM egyik üzemére nézett, sokáig hallgattuk a ventilátorok kellemes, álomba ringató zümmögését és úgy beleszerettünk, hogy amikor a falrontó golyó letarolta az egész MOM -ot - hogy helyét átvegye a MOM Park és a Paulaner söröző -, akkor riadtan szaladtunk az utcára valami combos kis fehér zajért.