2021-06-03

Gabi bácsi a tereprendező

 az új vízakna mindenen átívelő hatása

És még mindig nincs vége a frissítéseknek !
 
Maradt egy kis mulcs és festőfilc és előkerült 2007 -ből a megmaradt homokos sóder a tuják alól.
A sales agya meglódult szokás szerint:
  • ugyan már, a Gabi bácsi szegje be a cserepes részt is és takarja le a kerítés melletti közlekedő sávot is, ameddig az anyagok még elegendőek
Gabi bácsi a szokásos kitörő örömmel fogadta az ötletet !
És megcsinálta.

Frissítés:
 
Gabi bácsi az eredeti tervek szerint a nagy fenyőt is beszegte vékony félkörben, de a sales -nek ez nem tetszett: "elveszi a víznyelő területet" mondta.
Majd amikor el lett onnan hordva (és fel is lett használva) a megemelt szintet adó föld, kitalálta, hogy miért nem lett körbe mulcs -ozva a fenyő ?
Gabi bácsit a sikítófrász kerülgette.
 
Vonakodva bár, de intézkedett: pótlólagos mulcs beszerzés, földmunka, beszegés.
Beállította az eredetileg tervezett állapotot, de csak barna mulcsot vásárolt.


A körbeszegés utáni technológiai és üzemei elárasztásos próba is sikeres volt.
 


De a mainstream
 
Történt pedig, hogy a sales egy régóta húzódó probléma megoldásába vágott bele:
- le kell válni a szomszédról, a megörökölt közös vízakna helyet új, önálló vízbekötésre van szükség az ingatlanon.
Nem egészen volt tisztában azzal, hogy ezzel mit ránt magára - de főleg a Gabi bácsira -, de ő ilyen.
 
Gabi bácsi tehát munkához (kellett hogy lásson) látott:
  • először is a homokos talajba létesített új, szabványos betontáblákkal kialakított vízakna kitermelt földjével kellett valamit kezdenie
  • és meg kellett már oldania a ház melletti és az utcafronti gyomos, kezelhetetlen, nyírhatatlan résznek a gyommentesítését örökre (reményei szerint)
  • ezért megint alkalmazta szokásos mondásait: "vágjunk bele, hátha sikerül, de remélem Én megúszom !, Mi történhet, legfeljebb sikerül."
Tehát egy soha nem végzett mulcsozásba fogott.
Megtervezte a szegélyezést (enélkül ő nem kezd bele semmibe, ez nála becsípődés, factory setting).

Megelőző vízakna ügyek

 
 
 
 
 
1 év küzdelem után van új bekötés főmérővel, locsoló kerti kifolyó mérővel ugyanazon aknában. És van lemászó létra is, az az akna szabványos eleme.
Csak meredeken tették bele az aljbetonba, balesetveszélyes !
Kiegészítő munkák szükségesek:
  • a felesleges víz zsompja magasan van, a víz megáll az akna alján, az aknatető nem kiemelkedő, hanem besüllyesztett, zápor esetén befolyik a lé
 
 
 
A kert közepén lévő régi rozzant kerti kifolyó akna földdel való betemetése, füvesítése.
 
 
 
 
 
 
 
Mulcsozás kiviteli terve


A megvalósítást előkészítő földmunkák a kitermelt vízakna föld elemésztése céljából.
Szegélyezés műanyag szegéllyel járdaszint alá (3-4cm), pótlólagos föld feltöltés és filctakaró terítése, beszabása.



 
Az első kísérleti mulcsozás téglavörösből.
Kicsit lazára sikeredett, mert a sales takarékoskodni akart, az ajánlott 4-6 cm -es rétegvastagságot drágának találta, szerinte az 1 cm is jó ide.
Hát nem lett jó, kilátszott a gyomfojtó festőfilc több helyen is.

 
Gyors korrekciós anyagbeszerzés barna színnel keverve "cirmos mulcs" képzése.
Na ez már jól fedett, majd a nap és az eső kifakítja ezeket egyenletesen.
 

Az unalmas részletek nélkül a haladási fázisok.
Nagy méretű csapadékvíz csatorna képzése, záporoknál úszna ezek nélkül minden.


Közbenső kis bokrok lehatárolása
 

Nagyobb fák csapadékvízzel való ellátása csatornázással.
A műanyag szegélyek elhelyezése volt a legnagyobb munka, a fák körül minden tele volt felszíni gyökérzettel, azokat mind nem lehetett elvágni, ezért a szegély teteje időnként kilógott a járdaszintből.




A kritikus pont a nagy fenyő, mert ide egy másik ereszcsatorna eresztette a lét, nagy vízelszívó körzetet kellett hagyni körülötte, nem lehetett körbefonni mulcsos résszel.
(a sales már jelezte, hogy ez így nem szép, jönnek vendégei, a Gabi bácsi sürgősen kezdjen el ismét dolgozni, ne hozza őt kellemetlen helyzetbe.
Hogy ő mibe hozta a Gabi bácsit az számára már mellékes)

De a vízakna nagy homokos kitermelt földje legalább eltűnt.
Előzetes slaggal elárasztott fenyőfa csapadék próbája.
Nagyobb terület kell ide.



A sales kedvenc új kifolyó kútjának (sales által adott nick name: a rézfaszú bagoly)
beszegése mulccsal, alatta nincs filc, hogy a melléfolyt víz gyorsan elszivárogjon.


És a munka közben adódott néhány kreatív megoldás.
Kólás PET palack aljának felhasználása a fedél nélküli kerti kifolyó mérőórájának porvédelmére (recycling).



Korábban máshonnan meglévő szintező buborék felhasználása komoly szintező eszközhöz.
A rozsdás szög biztosítja a kis buborék elem megszorítását leesés ellen.
(custom design)



Gabi bácsi kiszórakozta magát kb. 2 héten keresztül.
De hiányzott is ez neki !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei