2017-11-25

Vendégvárás

a jómodor fontos

(erre a bejegyzésre azért került sor, mert a barátok már egy órát késnek, már a -tól, -igből is kicsúsztak rendesen de legalább nemrég ideszóltak)


Nyugdíjas


A sales -szel Gabi bácsi intenzív közösségi életet él. Na nem a fácsén - mert a sales erős ellenérzésekkel viseltetik azok iránt, akik egész nap ott lógnak - hanem a hétvégén, személyes kapcsolatok révén.
Ez azt jelenti, hogy a hétvégén vagy jönnek vendégek, vagy ők mennek valahová vendégségbe.
A vendégségbe járás egyik kritikus pontja az érkezés idejének kérdése. Ha mennek valahová, akkor igyekeznek a megbeszélt időre odaérni, ha késnek, akkor menet közben, vagy előre odaszólnak, hogy várhatóan mikor fognak érkezni.
Ez abból a szempontból fontos, hogy többnyire ebéd vagy vacsora készül és a háziasszonynak jó tudni, hogy mikorra melegítsen, főzze ki a tésztát, süsse a rántott szeletet, hogy ezek ne kihűlve várjanak, hiszen az utánmelegítés általában rontja a legtöbb étel élvezeti értékét.

  Gabi bácsiék ekkor szoktak késni:

Gabi bácsi és a Google

úton a csúcs felé

A blogolás folyamatos tanulással jár, ezért a Google Blogger template -ek testreszabása során rengeteg kérdés merül fel és időnként belefutunk beállítási kérdésekbe is.

Ekkor rendelkezésünkre áll a Blogger Help Forum.

De nem volt ez ilyen egyszerű, mert a blog magyar változatában az egyik aloldalon a Súgófórum -ra kattintva 404 -s (törött, hiányzó link) hibára futottunk.


Gabi bácsi megkereste az angol verziót és jelezte a hibát.

A fórumon a háttérben lévő expert -ek gyorsan reagáltak, továbbították a problémát a fejlesztők felé és ennek eredményeképpen a magyar oldalt is bekötötték az angol nyelvű fórum verzióba, mivel ennek magyar változata nincs.

Gabi bácsinak köszönhetik a magyar Blogger felhasználók, hogy ez a funkció is működik a magyar admin felületről.
Ez egy nemzetközi siker.

RESPECT Gabi bácsi !

De sajnos Gabi bácsi (gyakorlott web teszt user) újabb hiányosságot fedezett fel:
  • a fenti kép bal felső sarkában lévő kockába klikkelve nem teljesül, amit az oldalon írnak, azaz továbbra is beleszámít a látogatottságba a saját oldalról megnyitott oldal
Ez a probléma is jelzésre került a fórumon és kiderült, hogy ez a funkció egy szördparti alkalmazás, a fejlesztők nem tudtak belenyúlni, a probléma jelenleg is fennáll.

Gabi bácsi jelenleg egy másik layout problémával foglalkoztatja a helpdesk -et:
  • ha a blog jobb oldalára helyez el +modulokat, akkor a megjelenítésnél a modulok nem nyílnak ki a jobb oldali ablakszélességig, nagyon csúnya a megjelenés, a szövegek jobb oldala levágásra kerül a következő sorba, függőlegesen megnyúlik az információtartalom

Nyugdíjas


Különösen a szavazólap megjelenítése nagyon csúnya, ezért az átkerült a blogtörzsbe, a bejegyzések közé.


És Gabi bácsi már készül megkifogásolni, hogy a szavazólap önálló betűtípussal rendelkezik, nem veszi át a blogon beállított alap stílust.

De ez a jövő, nem szabad a beteget egyből teletömni gyógyszerekkel, mert még belepusztul.
Csak szakaszosan.

2017-11-24

Rögeszméim

Illemszabályok a mai elektronikus kommunikációs térben


Nyugdíjas

A netes illemszabályok betartása már a rögeszmémmé kezd válni, mivel ezekkel naponta kell szembesülnöm az elektronikus térben való botladozásaim során.

Töredelmesen bevallom, hogy néhány ajánlást alkalmanként én is megsértek, de ezt csak felhevült állapotban szoktam elkövetni (na ezt sem szabadna !).

2017-11-20

Szimultán

Gabi bácsi szimultánt játszik

Gabi bácsi berúgja varázseszközeit és beindul, kotta nélkül játszik négykezest különféle eszközökön és mások idegrendszerén:
  • teljes fegyverzetben

Lehet nevetni

  • egy ismerős netbook -jának karbantartása. Víruskeresés és kémprogram vizsgálat. Melegedés ellenőrzés (hűtőbordák koszolódásának kiszűrése, alaplap deformáció védelem), hulladék file -ok takarítása, HD állomány szektorrendezés (a gyenge gép gyorsításának egyik legjobb módszere)

Lehet nevetni

  • folyamatos "worldwide" kommunikáció blogolás közben (Teamviewer -en Bali szigetén egy barát gépének karbantartása, helpdesk, Dzsordzs bácsi ügyeletes problémáinak kezelése Héderváron, Skype -on, stb.)

Lehet nevetni

  • a blog látogatottságának ellenőrzése, adatok frissítése, publikálása

Lehet nevetni

  • Tableten egy manuális tesztelés előkészítése TRELLO -ban

Lehet nevetni

  • felkészülés adatmentésre külső HDD -re

Lehet nevetni


Mindeközben a jutyúbon a HAIM (Girl Power !) Glastonbury 2014 -es koncertjét bőgeti.
Lehet nevetni

Lehet nevetni

Lehet nevetni

Lehet nevetni


És Este Haim (The Bassface) előadja művészetét !

Lehet nevetni

Lehet nevetni

Lehet nevetni

A koncert
 

És egy interjú nélküli koncert a jobb számokkal



Szerencsére a telefonok nem csörögtek, lehetett nyugodtan dolgozni ! 😁😆


2017-11-19

Az 1 Ft -os

már ez az étterem sincs ...

Budai gyerekek lévén gyakran megesett, hogy a technikumból útban hazafelé az Alkotás utcában, a Déli pályaudvarral szemben lévő egykori Velence önkiszolgáló étteremben ebédeltünk.
Jellegéből fakadóan magunk között csak "Tálcás" -nak hívtuk. Nem volt előkelő hely, viszont 20 Ft –ból kijött egy komplett ebéd.
(A 60-as évek végét, a 70-es évek elejét írtuk !)
Általában mindig volt néhány szerencsétlenebb sorsú vendég, aki maradék után ácsingózott, vagyis árgus szemekkel figyelte, hogy a többi vendég üres tányért hagy-e hátra.

Nos, egy alkalommal, a kiszolgáló pult végénél lévő pénztárnál éppen egy joviális úriember fizetett. Rögtön utána a Gabi bácsi következett, majd én. Gabi bácsi akkurátusan kiszámolta a cechet és már előre kikészítette a pénzét. Igen ám, de véletlenül beleejtett egy 1 Ft -os érmét az éppen fizető úr leveses tányérjába. Az nem vette észre, mi vásott kölykök viszont összeröhögtünk, aztán egész idő alatt figyeltük, hogy robban-e a bomba, de valahogy erre nem került sor.

Nyugdíjas

Gabi bácsi szegényebb lett 1 Ft -al, az úr pedig ugyanennyivel gazdagabb.
Főleg akkor, ha még le is nyelte, mert akkor nem csak a Gabi bácsi koppant, hanem az úrnál is koppanhatott valami.


De hát ez örök rejtély maradt a számunkra.

2017-11-18

A Google G+ törölve lesz !

  G+ cirkusz


Korábban:
  • Gyuri bácsi nem vette időben észre, hogy a Nagy Testvér (jelen esetben a YouTube) nemcsak mindent láttat, hanem hall is mindent. Esetleges későbbi szerzői jogi incidensek elkerülése érdekében kénytelen volt több robotos videó aláfestő zenéjét lecserélni. Így mostantól már ezek a  weboldalon nem nyújtanak olyan zenei élményt, mint korábban, de hát nem is ez a lényeg
  • Gabi bácsi az admin felületen belenyúlt a metacímkék tartalmába és nem vette észre, hogy emiatt több beállítás visszaállt az alapértelmezésre
 De ez már a múlt.

És most újabban:
  • a "G+" alkalmazást a Google áprilisban végleg lekapcsolja ebből adódóan át kell állítani a blog profilját a Blogger profilra
A hivatalos tájékoztatás:
G+ kikapcs

A kommenteknél már csak 3 lehetőség van a profil kiválasztására, majd írás, szerkesztés, a kommentelőnek át kell mennie az azonosítási folyamaton (GDPR), közzététel és jön a moderálásra való várakozás.

Az blog átalakítása megtörtént, lényegi változás nincs, csak a régebbi kommentekre már nem lehet válaszolni, csak újat lehet írni az egyes posztokhoz.

2017-11-17

Gyújtogató

egy zseniális gondolat

Gabi bácsi egy év kitartó könyörgésének eredményeképpen Gyuri bácsi rendszertervvel dokumentált megrendelést kapott.

És tudja !
És tudja !



Nyugdíjas

Új léptető

frissített változat

Gyuri bácsi látszólag visszalépett egyet, de ez ne tévesszen meg senkit.
Az életben ahhoz, hogy kettőt előreléphessünk, néha egyet hátra kell lépnünk.
És mint az életben is, itt is megérte.

Itt van Gyuri bácsi remek új video -ja kedvcsinálónak és a többivel együtt egy kis magyarázó szöveggel a weboldalán.







2017-11-10

Új hybrid

Hybrid meghajtású robotok

És ahogy a Gyuri bácsi megígérte, elkészült a 2.0 -ás Szkenner, amihez a weboldalon van egy kis magyarázó szöveg is.

Itt magyarázat nélkül a működés látható:

2017-11-05

HIBRYD !!!

Hybrid meghajtású robotok

A meglévő elemkészlettel egy hybrid robot alkalmazás készült, amely megtalálható a Robotépítés önálló weboldalon.

Gyuri bácsi több napon keresztül dolgozott rajta, voltak kisebb kitérők és meghátrálások is.

Aztán Gyuri bácsi ismét a rajtkőre állt, és megalkotta a 2.0 verziót is, amely már szintén látható a weboldalon.

Nyugdíjas








Az elmúlt 30 nap slágerei