2017-09-28

De blogolni is nagyon egyszerű

önkéntes munka, karitatív bejegyzés

Blogolás, kommentelés és trollkodás

A tapasztalatok, felmérések azt mutatják, hogy az internetes közösségi élet egyik kedvenc megnyilvánulási formája a személyes blogok írása lett.
Ez a tevékenység különösen a fiatalabb korosztály körében népszerű
Ez az első vizsgálat lekérésénél számunkra is meghökkentő felfedezés volt, hiszen, ahogy a blog címében is megfogalmaztuk, elsősorban a friss nyugdíjasoknak szánt jókedvű blog szeretnénk lenni.
De sebaj ! Állunk elébe.
És tessék: a 60 év felettiek csak 5% -ban szerepelnek a látogatók listáján. 
Természetesen ezt árnyalhatja, hogy csak azokra lehetett statisztikát készíteni, akiknek az életkorát valahogy ki lehetett deríteni az Analytics -nak.
A "rejtőzködők" nem szerepelnek a statisztikában. 
Az admin felület alapján jelentős a fácséről bejelentkezők száma, tehát érthető a fiatalabb korosztály súlya, hiszen a legújabb adatok szerint a magyar internetezők jelentős része a fácsén tölt több órát naponta, ott él közösségi életet és vadul csetel a Messenger -en és egyéb csetfórumokon (a blog indítása óta Gyuri és Gabi bácsi egyszer véletlenül felhívták egymást telefonon, amúgy a mail és a Messenger a kommunikáció helye).

Korábbi bejegyzésem egy részletét kissé kibővítve:
  • Ma már az interneten böngészők nem írnak be az újságoknak olvasói leveleket, hanem a különböző internetes fórumokon biztosított hozzászólási felületeken fejtik ki a véleményüket.
  • Sokan álnév és ál-logo alatt itt töltik a ki a dühüket is (mindenki tapasztalt már ilyent biztosan), de ez még mindig jobb, mintha otthon, részegen lombfűrésszel darabolnák a variabútort, vagy baltával kergetnék a családot.
Erre egy ragyogó, sok támogatással bíró lehetőség a gmail fiókkal rendelkezőknek (jelen blog is ebben működik):

Nyugdíjas

Melynek jól áttekinthető kezelőfelülete van (admin felület):

Nyugdíjas

A rendszerben van néhány előre elkészített sablon.

Nyugdíjas

Amelyeket természetesen bizonyos mértékig át lehet alakítani.

És sokféle jellemző, megjelenési forma, külalak állítható be a blogger egyéni tervezőjének megfelelően.

Nyugdíjas

2017-09-19

Dzsordzs bácsi lecsapott Parndorf -ra

a magyarok nyilaitól rettegett Parndorf

Dzsordzs bácsi elhatározta, hogy elmegy az ausztriai Parndorf -ba munkát vállalni egy szálloda recepcióján.

Nyugdíjas

A tulajdonos és a kollégák jóindulatúan fogadták.
A szálloda tulajdonosa (Erdélyből származó magyar ember) elbeszélgetett vele, meghívták próbanapra is, majd közölték, hogy fiatalabbra számítottak a kollégák és házon belüli szavazásra tették fel a kérdést, hogy be tudnak-e fogadni egyidősebb kollégát, vagy sem.
Aggódtak, hogy meg tudja-e majd tanulni a Fidelio nevű szállodai szoftvert és hogyan fog boldogulni az Excel programmal.
Miért hívták be próbanapra, ha ennyi kétségük volt ?
Nem világos, hogy egy komplett szállodai szoftver mellett mire kell az Excel tudás ?
Az önéletrajzából láthatták, hogy nem ma kezdte a pályát, egy fiatal sem biztos, hogy ismerni fogja a Fidelio -t, tehát annak is meg kell tanulnia, viszont egy fiatal nem biztos, hogy olyan gazdag tapasztalattal rendelkezik a vendéglátás területén, mint a Dzsordzs bácsi és nem biztos, hogy 4 nyelven tud társalogni a vendégekkel.

2017-09-12

Nyugdíjas blogok gyűjteménye

önkéntes munka, karitatív bejegyzés

Az egyik korábbi bejegyzésemben megpróbáltam kedvet csinálni az egyszerű weboldalak készítéséhez.

A próbálkozás sikerrel járt:
sikerült kedvet csinálni magamnak !

Készítettem egyet a Google sablonjára, ahol összegyűjteném a hozzánk hasonló friss nyugdíjasok által működtetett blogokat azzal a céllal, hogy mindenki érzékelhesse: nem egy bonyolult dolog ez, lehet egy szórakoztató elfoglaltság is.

 Nyugdíjas

Na ennek a megvalósítása is még előttem áll.
Nyugdíjas koromra annyi munkám gyűlt össze, hogy már nem győzöm:
  • helpdesk a Google Blogger Help Forum -on, a legmagasabb 10/10 -re gyúrok
  • nyugdíjas szövetkezeti tagként 7-14 között dolgozom az egészségügyben
  • orvosi online időpontfoglaló rendszer alkalmazhatósági vizsgálata
  • jelen blog üzemeltetése, karbantartása
  • Lego vasút, osztály weboldal karbantartása
  • Gyuri bácsi "Robotépítés" weboldalának támogatása
  • eseti felkérés alapján web alkalmazás manuális és funkcionális tesztelése
  • ha összejön a nyugdíjas szövetkezetnek, akkor nyugdíjasok kezdő internet használat oktatása több kerületben
Már előre rettegek, hogy mi lesz, ha kitavaszodik és a kerttel is kell majd foglalkozni ?

2017-09-06

Az új világnyelv és jó elfoglaltság friss nyugdíjasoknak

HTML5, CSS, JavaScript, stb.

<!DOCTYPE html>
<html lang="hu-HU">
<head></head>

<body>
 <!--
Hát akkor kezdjük.

Most kivételesen lehet reklámozni, mert ez a tanulni vágyók üdvét és fejlődését szolgálhatja, tehát ajánlom a témakörrel való ismerkedést - nekem is a Geri bácsi tolta oda 1200 oldalnyi magyar tanfolyami anyaggal együtt - és lehet találni még magyar nyelvű leírásokat is, bár azok egy kicsit régebbiek is lehetnek.
De az online gyakorló feladatokkal is lehet haladni.
Inkább a gép előtt üljön mindenki, mint az SZTK -ban !
A HTML5 (Hypertext Markup Language) webszabvány és környezete, amit folyamatosan felügyelnek és fejlesztenek, gyakorló feladatokkal teletűzdelve:

A testület weboldala: https://www.w3schools.com
 
Nyugdíjas

Aki idáig eljutott, az már nem élt hiába.
De kezdésnek, az alapfogalmak megismeréséhez a Google ingyenes segítsége is könnyen kezelhető. 

Mindenki teper az internetre

A "minden eladó, csak vegye meg valaki" jelszó őrületes tempóban hajtja a webes (ezen belül a mobilos) fejlesztéseket.
A HTML5 szabvány és a reszponzív (az eszköz méretéhez automatikusan igazodó, görgetősáv nélküli) megjelenési követelmény (legújabb Google irányelvek) óriási igényeket támaszt a fejlesztők felé manapság.
Át kell írni a korábbi szabványok szerinti alkalmazásokat és újakat is illik készíteni.
Ennek következtében már a jobbak nem kódsorokat írnak, hanem modulkönyvtárakból szedik össze a részmegoldásokat és azokat illesztik össze az interfész felületek segítségével.
Sajnos ennek eredményeként nagyon sok az összecsapott, kiteszteletlen alkalmazás, pedig csak jól végig kellene "nyomogatni" az élesítés előtt, hogy ne a felhasználók vegyenek észre kapitális hibákat. 

Személyes weboldal

Egyre többen készítenek maguknak személyes weboldalt, ahol vallanak önmagukról, életükről, céljaikról, összegyűjtik személyes fényképeiket, emlékeiket.
Sok regisztrációnál, feliratkozásnál már van "személyes weboldal" rubrika.
A fenti linken elkezdtem az alapoktól, soronkénti kódolással fabrikálom a kis családi oldalam a Telekom előfizetéshez tartozó kis 50 MB -os ingyenes tárhelyen. Ez természetesen azt jelenti, hogy a képek méretét kordában kell tartanom. A jelenlegi mobilokról akár 4 MB -os kép is készíthető, ez a méret és a hozzá tartozó letöltési sebesség miatt nem megengedhető.
A munka félkész, szétszedve, darabokban van, nem mindenhol működik még helyesen, hiányzik még a JavaScript és a PHP ismerete.
A PHP szerveroldali programozást kíván ezért a notebook -omra feltelepítettem az EasyPHP lokális webszervert 

Blogolás, kommentelés és trollkodás

Ma már az interneten böngészők nem írnak be az újságoknak olvasói leveleket, hanem a különböző internetes fórumokon biztosított hozzászólási felületeken fejtik ki a véleményüket.
Sokan álnév és ál-logo alatt itt töltik a ki a dühüket is (mindenki tapasztalt már ilyent biztosan), de ez még mindig jobb, mintha otthon, részegen lombfűrésszel darabolnák a variabútort, vagy baltával kergetnék a családot. 

SEO az új isten (keresőoptimalizálás)

Mindenki használta már a Google keresőoldalát és ott lapozgatott a találatok között.
A találati listát a Google keresőrobotok találatai alapján állítják össze és bonyolult értékelő algoritmusok segítségével, a tartalmat vizsgálva sorolják be a világ összes legális weboldalát (a blogok is weboldalnak számítanak).
Az algoritmus titkos - mint az Unicum összetétele - de időnként szaklapokban nyilatkoznak a Google szakemberei az aktuális elvekről.
Csak nagyon röviden a folyamatosan változó elvek némelyikéről:
  • nem a csicsás, mindenféle csilivili trükköket bevető weboldalak a díjazottak, hanem amelyek letisztultak
  • kevés, de harmonizáló, ún. "webtűrő" színösszeállításban célszerű megjelenni (pl. tilos a piros-kék párosítás, mert kigúvad az ember szeme)
  • kevés, max. 3 karaktertípust illik használni és ezek jól olvashatók legyenek, méretük megfelelő legyen és lehetőleg egy betűtípus családba tartozzanak (pl. sans serif család)
  • tartalmazzák a közösségi hivatkozásokat (mail küldés, link lekérés, visszajelzés lehetősége (feedback), kommentelés, fácse, stb.)
  • a szöveg tartalmas legyen, összhangban legyen a weboldal címével, törekvéseivel
  • a képek kisméretűek (kb. max. 500 Kb) legyenek, mert a nagyfelbontású képek lassan gördülnek le, mint az ablakroló
  • a webtárhely sebessége megfelelő legyen, a letöltési idő kisebb legyen, mint 500 msec
  • látogatók száma értékelhető legyen, az oldal folyamatosan bővüljön, ne legyen otthagyva évek óta
  • a megjelenése reszponzív legyen, mert egyre többen mobilról, tabletről keresnek, szörföznek a neten (lásd. "Mindenki teper az internetre" fejezetet)
  • stb.

A Google lista hely a mérvadó, nem a bankszámla

Aki már használta a Google keresést, az tudja, hogy a 3. találati oldalra már nagyon kevesen mennek el, tehát mindenki, aki el akar adni, azt törekszik az első oldalakra kerülni, tehát illik betartani a keresőrobotok és a minősítő szempontok számára kedvező kialakítást és tartalmat.
A netes jelenlét jövedelmező foglalkozás, sokan ebből élnek már nagyon jól (de nem kicsit, nagyon !)
Jelennek meg cikkek ezzel kapcsolatosan, a legutolsó, ami  a kezembe akadt, a 10 legtöbbet kereső listáját tartalmazza, akik a web -ből élnek.
A havi jövedelmek közül a legkevesebb is 100.000 $ felett van.

A XXI. század irástudatlansága (analfabétizmusa)

Egyértelműen a web használatában való jártasság a döntő, tanfolyamok tömegeit indítják (sokat online formában, oktató videókkal) kortól és nemtől függetlenül, hogy ne szakadjon szét a világ. Úgyhogy
 "Never too late !"
Nem beszélve a munkaerőigényekről, hiszen óriási hiány van a webet programozni tudókból (sokan Londonban mosogatnak 😁😁😁).
A munkaügyi helyzethez értők arról beszélnek, hogy kb. 20.000 webes programozó hiányzik az országban !

Javaslatom
  1. aki csak most kapott kedvet megismerkedni a weboldal készítés rejtelmeivel, akkor annak a Google websablonját ajánlom. Nem kell kódolni, magyar nyelvű, kész sablonok között lehet választani és csak a tartalmat kell feltölteni. A tárhelyet a Google biztosítja
  2. Akik ennél már egy kicsit előrébb vannak, elfogadhatóan olvassák az angol szaknyelvet, azok a W3C oldala (át lehet állítani magyar nyelvűre is, de itt lehetnek fordítási elcsúszások is !) alapján tanulmányozzák az utasításokat, próbálják ki a működésüket és használják a menüben lévő modulkészletet saját weboldaluk elkészítésénél
  3. a nagyon felkészültek (és az önsanyargatók) alaputasítás szinten tájékozódhatnak a HTML5 szabvány legfrissebb állapotáról és kódolhatnak is
Na ennyit erről Kedveskéim, Nénik és Bácsik !
 -->
</body>
</html>

2017-09-04

Hasznos elfoglaltságok, tanulás, munkavégzés nyugdíjasként

nyugdíjas munka, tanulás

Nyugdíjas

A nagy dilemma: mit kezdjünk magunkkal, ha végre sikerült nyugállományba vonulnunk ?

Ahogy sorra eme sorsa jutnak közeli barátaim és ismerőseim, többféle reakció figyelhető meg:
  • végre nem kell bemennem a gyűlölt munkahelyemre, nem piszkál az az undok főnök (nem bosszantanak a beosztottjaim)
  • végre lesz időm azzal foglalkozni, amivel mindig is szerettem volna
  • végre jut időm az unokáimra (veszélyes !)
  • ugyanúgy ébredek, mint az elmúlt évtizedekben és már reggel nem tudom, hogy mit kezdjek magammal
  • de jó lenne egy kicsit dumcsizni a régi jó kollégákkal
  • még nem tudtam minden szakmai célomat befejezni, most mi lesz ezekkel ?
  • végre kikezelhetem a régi betegségeimet
  • jaj, hát akkor kezdődik az SZTK -ba járós, gyógyszerfaló időszakom
  •  és hasonlók
Pedig rengeteg lehetőség nyílik meg előttünk, ha okosan bánunk a felszabaduló időnkkel.

Nem szabad elfelejteni, hogy a semmittevésbe süppedve (TV nézés, chips evés, sör-bor ivás) a szellemi leépülés után jön a testi bajok korszaka is szinte törvényszerűen.



Nyugdíjas

Nyugdíjas

Ismerőseimnél mindegyik fenti típus felfedezhető.

Mi a Gyuri bácsival igyekszünk jó példát mutatni, hasznos elfoglaltságokat kerestünk és remélhetőleg találtunk is, folyamatosan (reményeink szerint élethosszig) tanulunk új ismereteket, hogy a testi leépülést is el tudjuk kerülni.

Abcúg görgős támkeret !

Nyugdíjas


Szeretnénk bebizonyítani az utánunk következő nemzedékeknek, hogy azért mert valaki nyugállományba vonul, vagy már nem olyan gyorsan pattan ki az ágyból, nem veszi hármasával a lépcsőt (lefelé), az nem azt jelenti, hogy teljesen elbutult állapotba került.

Demonstrálni szeretnénk, hogy a korábbi gazdag tapasztalatok birtokában, hátrahagyva pazarló, hedonista életvitelünket (Cirmi SICc innen !) képesek vagyunk megújulni és felvesszük a versenyt bárkivel, ha úgy adódik !

A kitartó, szorgos munka meghozza az eredményét.


Nyugdíjas

Az elmúlt 30 nap slágerei